Akkor is segítenünk kell, ha nem vagyunk biztosak a dolgunkban

Sajnos gyakori eset, hogy összeesik valaki az utcán, az emberek pedig elsétálnak mellette. Még rosszabb, ha az arckifejezésük arról árulkodik, hogy azért nem segítenek, mert részegnek, hajléktalannak gondolják. Holott az esetek jó részében beteg az illető: a cukorbajtól a vérkeringési zavarokig széles a skála, ami rosszulléttel párosulhat. 

Van még egy szempont, amiért begubózunk: nem tudjuk, hogy mihez kezdjünk. Körülbelül ismerjük a teendőket, de nem egyértelműek a fogások, a lépések sorrendje. Tanultuk valamikor, de ki emlékszik rá, hogy is volt pontosan. Ugyanis az iskolától a munkahelyig mindenki számtalan alkalommal kapott felkészítést elsősegélynyújtásból, ám olyan ez, mint a nyelvtudás, ha nem gyakoroljuk, akkor elfelejtjük, bizonytalanná válnak az ismereteink. 

Miközben napjainkban az utakon egyre nagyobb a forgalom, egyre több a baleset és bármikor lehetséges, hogy éppen ránk, a mi elsősegélynyújtó tudásunkra van szükség. És igaz ez a háztartásra is, ahol a rengeteg masina, a csúszós hidegburkolat okozhat azonnali beavatkozást igénylő sérüléseket, mikor az időfaktornak óriási szerepe van. 

Szóval kevés hasznosabb dolog van, mint a pécsi városi sportcsarnokban rendezett elsősegélynyújtó verseny, melyeket gyereknek, fiataloknak és felnőtteknek is meghirdettek fél évszázada. Mert itt a fogások látása is segíthet, s még jobb, ha mi magunk vagyunk a versenyzők, ha rutinná válik a helyes megoldás.