Inkább futok, minthogy buszra szálljak

Busz – egy rettegett szó számomra. Eleve már a hangzása is olyan rossz, de amikor a buszközlekedéssel kapcsolatos emlékeim eszembe jutnak, akkor beleborzongok. Világéletemben inkább vonatpárti voltam, bár ahhoz is bőven fűződnek rossz emlékeim.

Ennek ellenére mégis busz a busz a „főellenségem”. Távolsági busz esetében nincs hely a lábamnak, vagy éppen fura pózba kell tenni, ami azonban azt eredményezi, hogy még a vér is kifut belőle, így leszállásnál minden egyes lépésre nagyon kell koncentrálni .

De amit még inkább nem szeretek, az a helyi buszjáratokon való közlekedés – nem is szoktam sokszor, csak akkor, hogyha nagyon muszáj. Azonban minden ilyen „muszájbuszozás” eszembe juttatja, hogy az utazásnak miért is hanyagolom ezen formáját, és inkább a lábbuszt választom – de tudom, hogy ez nem mindig és nem mindenkinek opció.

Mindenképp ki kell emelni még Pécsen a helyi bérletárakat. Emlékszem, hogy amikor megemelték, és a pénztárnál közölték, hogy mennyibe fog fájni, akkor egy kisebb sokk ért, majd elnézést kértem, és távoztam.

Alapvetően ez indított el azon az úton, hogy teljesen hanyagoljam a pécsi tömegközlekedést, de szépen kezdett felnyílni a szemem, és rájöttem, hogy a folytonos heringpartit sem élvezem, és a koszos közeget sem. Egy rossz mozdulat, és mi magunk  voltunk a törlőrongy.

És az is biztos, hogy a pécsi buszokra az sem igaz, hogy sose fuss busz után, úgy is jön a következő, hiszen előfordul, hogy hirtelen törlődik a járat, vagy ha mégis van következő busz, arra órákig kell várni. Szóval fuss!