A Mecsek is otthont ad egy kisvasútnak, amelyet sokan csak úgy emlegetnek, hogy Muki

Nem tudom, hogy miért népszerűek a vasúti közlekedési eszközök a kisgyerekek körében. Mi az, ami annyira vonzza őket, hogy vasútállomás mellett elhaladva meg kell állni, és megvárni míg befut és kifut a vonat, emiatt pedig ők a világ legboldogabb személyei? 

Nem emlékszem, hogy én is ennyire odáig lettem volna a vonatokért, de azért azt mindig lelkesen énekeltem óvodában, hogy “Megy a gőzös, megy a gőzös Kanizsára/ Kanizsai, kanizsai állomásra/ Elöl ül a masiniszta/ Hátul meg a krumplifejű palacsinta.” – lemerném fogadni, hogy ezt a mondókát most mindenki énekelte magában. És az is eszembe jutott, hogy gyűjtöttük a lyukasztott jegyeket a testvéreimmel, és kalauzost játszottunk, akiknek menő lyukasztójuk volt. 

Az Alföld, ahol születtem, nem éppen a kisvasútjairól híres, így emlékeim szerint először általános iskola felső tagozatos lehettem, amikor Lillafüredre mentünk kirándulni, és felültünk az osztállyal a Lillafüredi Állami Erdei Vasútra. Az akkori utazásról nem rég találtam meg a fotókat a számítógép egy rég elfeledett mappájában. 

Az osztálytársaim és az én arcomról is az olvasható le, hogy élveztük az vasutazást, de lehet akkor inkább a társaság érdekelt minket, és nem a bájos kis vonat, ami gyönyörű helyeken suhant keresztül. 

A Mecsek is otthont ad egy kisvasútnak, amelyet sokan csak úgy emlegetnek, hogy Muki. Ez a kisvasút már nagyon régóta kincse a hegységnek és a térségnek, aminek ugyan nem hosszú a nyomvonala, de arra a kis időre, mintha egy varázslatos mesébe csöppennénk, és felnőttként is újra gyereknek érezzük magunkat, akik hangosan énekelnék, hogy “Megy a gőzös...”.