A hó egy igazi csoda, viszont felnőttként sokan már nem így látják

Ugyan sokaknak bosszúság, és nekem is az szokott lenni a hó, amikor leesik, és éppen vonattal utazom haza, és a hangosbemondóból az alábbi értesítés szól: „Tájékoztatjuk kedves utazóközönségünket, hogy az x óra y perckor Pécsről Budapest-Keletibe közlekedő Mecsek InterCity előreláthatólag 50 percet késik.” 

De azért a hó öröm és boldogság is tud lenni, főleg karácsony kor. Ugyan nem sok fehér karácsonyt éltem meg még, de azért gyerekként előfordult egyszer-kétszer, és testvéreimmel szinte repültünk kifelé hógolyózni, hóembert építeni, és szánkózni, de azért a hólapátolásból is ki kellett vennünk a részünket, de minden rosszban van valami jó: a lapáttal sok havat össze lehetett szedni, amivel aztán meglehetett dobni a másikat.

A kedvenc havas emlékem egy régi nyáron történt. Egy régóta vágyott, nem hazudok, ha azt mondom, hogy álomutazása valósult meg édesanyámnak. Svájcba mentünk autóval, és a látványútvonalat választottuk ki, amelynek része volt három 2000 méter magas hegyen való átutazás, nem alagúton, hanem szerpentinen. Sosem gondoltuk volna, hogy nyáron havat fogunk látni, de a csoda megtörtént, a hegyek tetején több méteres hó fogadott minket, és nem volt kérdés, hogy hógolyózunk. 

Gyerekként a hó egy igazi csoda. Viszont felnőttként sokan csak a bajt látják benne, pedig régen sok boldogságot hozott. A gyermeki örömöt ne hagyjuk veszni, mert ki tudja, hogy ebben a változó világban mennyi ilyet láthatunk még.