Szalag a hajtókán: ünnepelnek és buliznak az iskolák büszkeségei

Meggyőződésem, hogy mindenki negyedikes gimnazistaként rendelkezik a legnagyobb általános műveltséggel, mert nem lett még szakbarbár semmiféle irányban – az egyetem ugyanis óhatatlanul ezt teszi: valamit sokkal jobban tudunk, de egy csomó mindent elfelejtünk. Ennek a csodás időszaknak a másik gyönyörűséges része, amikor hivatalosan is felnőttnek nyilvánítják a tanulót a szalagavatóval. Ez a bál annak a négy varázslatos esztendőnek a megkoronázása, amikor még közösségben tanultunk, szórakoztunk, sportoltunk, teljesen azonos érdekek mentén. Innentől kezdve széthúz mindenki minden irányba, a kollektíva helyett az „én” halad az élen. Ez az az est, amikor rádöbbenünk, hogy hamarosan minden másként lesz, mindenki máshová kerül mellőlünk, de most még együtt vagyunk. Ez a buli búcsú mindenkitől, búcsú az alma matertől, amely örökre megőrzi csínyeinket, érzelmi villanásainkat.

 Amíg kikerülünk a nagybetűs életbe, rengeteg vizsgát kell letennünk (az egyetemet végzetteknek legalább negyvenet). Az érettségi ezek közül a legszebb, s talán a legnehezebb. És minden vizsgához tartozik egy társadalmi előélet, közösségi léttel, melyből toronymagasan a legérdekesebbek a középiskolai évek. Ennek a zárása a szalagavató, amit most néhány hónap jutalom követ, szalaggal a melleken, jelezve, hogy ez a diák az iskola aktuális büszkesége. Ezek a csodás hónapok következnek most.