Névtelen hősök, akiket nem szabad soha elfelejteni

Számomra 1956 jó két évtizeden át arról volt nevezetes, hogy ekkor láttam meg a napvilágot és szülővárosomban, Dunaharasztin akkor történt az évszázad legnagyobb magyarországi földrengése. Ám idővel kiderült, sokkal nagyobb földrengés is lezajlott ekkor a társadalomban, bármennyire is igyekezett az aktuális hatalom eltitkolni, átnevezni az 56-os szabadságharcot és forradalmat.

Pedig igen alapos munkát végeztek három és fél évtizeden át, hogy  az újabb tűzhöz szükséges éghető anyag mennyiségét (az oxigént nem lehetett elvonni, a gyújtószikra is bármikor kipattanhatott), a szabadságkereső emberek számát a minimálisra csökkentsék. Olyan retorziókat hoztak, hogy a felkelésben érintett személyek még a családjuk előtt is eltitkolták, valójában hol miben vettek részt 1956-ban. S nem kevés emberről van szó, mert szinte minden községben volt mozgolódás, akció, például a Mecseki Láthatatlanok kiegészültek Máré vári és Komló mellett jánosipusztai egységekkel is. 

Hogy milyen jól működött a megfélemlítés, azt jól mutatja a komlói ifj. Czuczor Ferenc esete, aki erdész apja felkelői nyomában járva egyre újabb és újabb baranyai résztvevőkre talált rá, s kiderült, azok gyermekei szinte semmit sem tudnak őseik hőstetteiről. Így történhetett meg, hogy a példamutató szabadságharcosoknak csak az eseményeket követő 67. évében lehet emlékművet állítani. 

Pedig amit tettek, az példaértékű és lélekemelő minden mai magyarnak, akinek fontos, hogy miként alakul a jövője a határainkon belül.