A rémálmok tükröt mutatnak különböző félelmeinknek

A félelem jelképe lehetne, amint nyulat vadászik le és eszik meg egy kígyó – a természet hierarchiájának kevés ennél egyértelműbb, az emberi jellemekre is jól adaptálható mozzanata van.

Jó ideig, ha nagyon rossz éjszakám volt (uránbányász múltamban biztonságtechnikai mérnökként a föld alatti omlásos balesetek emlékezetével ez gyakran előfordult), akkor mindenféle méretű és mennyiségű tekergő kígyókkal álmodtam, és ébredés után is órákon át vissza-visszatért a látvány. Nehezen szabadultam meg ettől a mélyben szerzett örökségtől, és végül csak akkor sikerült, amikor újságíróként egyik kollégám behozta a szerkesztőségbe kis házi állatfarmját, mely hatalmas madárpókokból, királypitonból és más ijesztő kígyókból, valamint hüllőkből állt. Ott hamar megbarátkoztam velük, miután rádöbbentem, hogy sokkal jobban rettegnek az embertől, mint mi tőlük. Élőben ugyanis egyáltalán nem tűntek olyan veszélyesnek, s azt is megértettem, hogy bennünk van a hiba, mert egyszerűen csak tükröt mutatnak félelmeinknek. 

Azóta pedig bármikor, ha egy állatkertben megfordulok, a terráriumot soha nem kerülöm el, mert természetes közegében a növények rejtekéből előmerészkedve a krokodil, a varánusz számomra barátságos és életszerű. Soha nem támad csak úgy agresszióból, él és eszik, ha tud, és ha hagyják. Mi több, az ide-oda gyűrűző boát – persze csak biztonságom tudatában – mindig kedvem lenni megérinteni, megsimogatni.