Mikor barátkozunk meg végre a felelősségünkkel?

Ha az életemet újrakezdhetném, egy dolgot biztos másként csinálnék, hamarabb kezdenék kutyát tartani. Mert a négylábú kedvencek igazi szeretetbombák, kölcsönösen adnak és kapnak boldogságlabdacsokat. S ez az embernek stresszoldó, a blökinek meg segít átvészelni az olyan problémákat, amiben nem igazán életrevaló. Például a dörgések, villámlások elől a gazdi karjaiba meneküléssel.

Meggyőződésem, hogy napjainkban az inflációnak nem is a nyugdíjasok, sokkal inkább házi barátaink a legnagyobb vesztesei. Mert még a magányos idős emberek is elsőként a kutyáktól, cicáktól szabadulnak a házi költségvetés okán. Elszabadulnak az ebek, pedig hálás tekintetükre, a szolgálatkész jellemükre nem panaszkodhat senki, nem tiltakoznak ők akkor sem, amikor szűk ketrecekbe dugják őket, vagy rövid, vastag láncot kapnak a nyakukba. Boldogan teszik hurokba a fejüket, mert a gazdi annak örül.

Tele vannak az állatmenhelyek, de a gyerek azért nem kap négylábú társat, mert nem tud róla felelősségteljesen gondoskodni. De vajon a felnőtt tud? Amikor az anyaeb hatot ellik, s el kell tüntetni a nem várt kölyköket? Mikor költözés, vagy tisztaságmánia miatt feleslegessé válik a régi barát?
Egy minőségi társadalmat az jellemez, hogy egyre több az önkéntes felajánlás, a jótékony akció, a segítségre szakosodott egyesület és menhely. Hát nálunk egyelőre csak kóbor állatból van egyre több.