Az élet konyhája: amikor szeretettel is megfűszerezik az ételeket

Mindig csodáltam azokat az embereket, akik a család meghitt, hagyományos kereteit kitágítva nevelőszülőként gyerekeket fogadtak be. Ahol a genetikus tulajdonságok fölé emelkedik a közösségi lét, a környezet nevelő hatása. Ám nem könnyű közel kerülni egy olyan gyermekhez, aki szorongva, kirekesztve szemléli a világot, annak tudatával, hogy ő valahol már nem kellett. Ezt a örökre beidegződött görcsöt szinte lehetetlen maradandó lelki terhek nélkül feloldani.

Ragyogó ötletnek tartom ezen a téren azt a próbálkozást, ami most Palkonyán zajlik, ahol a nevelt gyerekek betekintést kapnak a konyhaművészetbe. Mert van-e annál meghittebb együttlét, amikor valaki közösségben főz, ahol az illatok és a gondolatok összefonódnak egy boldog beteljesüléssé. Ráadásul olyan környezetben, ahol a házak formájából, a pincék sokaságából sugárzik a béke, átlengi a mindennapokat a falusi kemencék melege, a finom ízek és zamatok. 

A Palkonyhában, Tóth Veráék vendégfogadójában zajlik ez az esemény, ami újabb izgalmas csavart hozhat a történetben, a gyerekek egyszeriben az élet középpontjában érezhetik magukat, látván, hogy milyen kicsi a távolság a népszerűség és a periférián létezés között. S lehet, hogy nem lesz mindegyik ifjoncból egykor első osztályú séf, de az biztos, hogy életre megédesíti a szájukat ez az emlék. Ha pedig kedvet kapnak a sütéshez, főzéshez is, úgy ennél ízekkel és emberséggel átitatottabb helyről nem kaphatnának útravalót.