Sokan tehetik fel a kérdést: miért csak fekete vagy fehér a világ?

Annak, aki sokat autózik, biztosan ismerős helyzet, amikor mindennapos száguldásunk közepette egy baleset helyszíne mellett elhaladva egy időre önkéntelenül is jócskán visszaveszünk a tempóból. Aztán pár kilométer, a pánikemlék elillan, mi pedig már nyomjuk is újra a gázt tövig. 
Valahogy így lassította be a világot a Covid is – igaz, sokkal súlyosabb és hosszabban tartó következményekkel. Emlékezzünk, két éve társaságban egy sima megfázással sem mertünk tüsszenteni, mert ott lebegett a fejünk fölött a karantén, meg a mellettünk állók azonnali szívbajának réme. A ló a vírust ránk zúdító kínaiakkal szaladt el a legjobban az óvintézkedések terén, talán az emberiséggel szembeni lelkifurdalástól is, amikor milliós városokat zártak le hermetikusan olyan kevés covidosért, amennyi akkortájt már a saját utcánkban is mászkált – szabadon. 

A betegek száma és a fertőzés lefolyása mára szerencsére drasztikusan lecsökkent, illetve enyhült annyit, hogy központilag elrendelt korlátozásokra szinte már sehol sincs szükség. De a szolidan megfontolt egyéni óvintézkedések – nagyobb tömegben a maszkviselés például, akár más vírusok ellen is – azért ma sem ártanának. 
Ám ahogyan az emberiség történelme ezernyi példán keresztül igazolja, egyrészt sosem tanulunk a hibáinkból, másrészt csak feketében vagy fehérben, azaz végletekben vagyunk képesek/hajlandóak gondolkodni. Pedig az a híres-neves arany középút nem csak a Covid terén húzhatna ki bennünket a csávából.