Van olyan helyzet, amikor szükséges a vaddisznók gyérítése

Kicsiként az egyik kedvenc mesém Nyúl Péter és barátai voltak. Gyerekfejjel még azt hittem, hogy minden állattal lehet barátságot, kompromisszumot kötni, hogy ne dézsmálja meg a terményt. De a valóságban ez nem igazán van így. 

Mióta Pécsen élek, nem egyszer figyelmeztettek arra, hogy vigyázzak a vaddisznókkal. Nem értettem igazán, hiszen mindig olyan helyen éltem, ami erősen belterületnek számított. De azért elkezdtem tartani tőlük. Szerencsére nem futottam még össze soha velük, de, hogy őszinte legyek, nem tudom, hogyan is kellene reagálni egy ilyen találkozáskor. 

És egyre több helyen olvasható már, hogy ezek az állatok egyre inkább beljebb merészkednek a városba. Több vaddisznó tör be az udvarokba, és a pécsi főtértől pár kilométerre portyáznak. Arról nem is beszélve, hogy december elejére már húsz darab kárt okozó vaddisznót ejtettek el a Hosszúcser Vadászegylet tagjai belterületen. 

A belvárosban a rókák, aranysakálok és varjak jelenléte szinte természetes, de, hogy az emberre nagyobb veszélyt jelentő vad is az utcákon kóboroljon, az kellően nagy riadalmat okoz. 

Gyakran halljuk azt, hogy az állatok jobban félnek tőlünk, mint mi. De a vaddisznó egy kicsit más tészta, főleg, ha malacaik vannak. Agresszívé válnak. És arról sem szabad elfeledkeznünk, hogy nincsen természetes ellenségük ezeknek a vadaknak, nagyon gyorsan túlszaporodnak. Így szükség van gyérítésükre.