A szilveszteri égi fényességnek akadnak durva árnyoldalai is

Gyönyörű látni ilyenkor a mintegy félszáz helyen fellobbantott hatalmas „csillagszórót”. Ugyanakkor tudni kell, hogy attól is csillagokat láthatunk, ha közvetlen mellettünk robban egy petárda, vagy enyhén kapatosan már a földön, veszélyes közelségben belobbantják a lángparádét. Ez azonban csak az egyik ok, amiért én jobb szeretem, ha gyorsan túl jut a város ezen a szilveszteri rituális látványosságon.

Van ugyanis két kutyám. A labrador kölyökként rá se hederített, ha a füle mellett durrogtattak, aztán csak ráragadt néhány év alatt a félelem, s ma már az égdörgéstől is retteg, a tűzijáték hangjától meg egyenesen megostromolja a kerítést. A kis pumi kicsit jobban bírja, s bár mindkettőnek állandó „udvari” szerepköre van, azért ilyenkor boldogan besündörögnek a lakásba. 

A spájzot béleljük ki szemetes zsákokkal a számukra, és nálunk a szilveszteri buli arról is szól, vajon sikerül-e gond nélkül átvirrasztaniuk abban a szűk lyukban az éjszakai hangzavart. Kutyatulajdonos ismerőseim többsége hasonló gondokkal küzd. Szóval jó buli a tűzijáték, de azért a béke kedvéért mindenki figyelmébe ajánlanám: jó lenne, ha csak az éjfél utáni néhány órára korlátozódna  a durrogtatás. Ugyanis sok világgá szaladó kutyát kerestek már amiatt, hogy másnap a legkülönbözőbb időpontokban újabb sorozatokkal elijesztették otthonról.