2018.08.27. 16:30
Hiába rögzítik a hibabejelentést
Olvasónk szerint hiábavaló a hibabejelentés, mivel a szolgáltató semmit nem csinál utána sem.
Forrás: Shutterstock
Pécsett, a Móricz Zsigmond téri óvodával szemben lévő lámpa búráját a 2017-es tavaszi vihar lesodorta. A kék-piros vezetékeket áztatja az eső és süti a nap, ennek ellenére világít az égő. Félő, hogy az időjárás miatt a vezetékek megrepednek és áram alá kerül a fémoszlop is. Véleményem szerint ez azért is veszélyes, mert ovisok és kutyát sétáltatók járnak az oszlop mellett nap mint nap.
Amikor a szolgáltatónál bejelentjük a hibát, az automata közli, hogy rögzítik a beszélgetést és öt évig megőrzik. Nos, én 2017. 05. 16-án és két hónappal később, 07.17-én, majd azt követően 2018 augusztusában már bejelentettem a problémát – nem történt semmi azóta se. Miért kell rögzíteni a beszélgetést, ha az illetékesek nem hallgatják meg? Vagy úgy gondolják, hogy az öt évben így is benne vannak?!
(Név és cím a szerkesztőségben)