2020.04.04. 21:49
Több darabra tört a nagyharsányi parkban Bocz Gyula Európa-hírű szobra
Különös és egyelőre tisztázatlan módon tört több darabra Bocz Gyula Munkácsy-díjas szobrászművész Spirál 2 című híres alkotása a nagyharsányi szoborparkban. A hattonnás szobrot nemrég hozták vissza a telepre. A család feljelentést fontolgat.
Feldúltan kereste meg munkatársunkat Bocz Gyula neves szobrászművész egyik családtagja, aki tudatta, hogy több darabra tört a Spirál 2 névre hallgató, hattonnás szobor a nagyharsányi művésztelepen. Az alkotás nemrég került vissza a budapesti Műcsarnok mellől, ahová egy kiállítás apropóján került, és egészen pár héttel ezelőttig ott volt látható.
Azt egyelőre nem tudni, hogy miként törhetett több darabra a mintegy hattonnás, nagyharsányi szürke mészkőből készült alkotás. A családtag elmondása szerint eredeti állapotába képtelenség helyrehozni a mintegy 80 millió forint eszmei értékűre becsült műalkotást. A rokonok feljelentést fontolgatnak az ügyben. (A fejleményekről természetesen beszámolunk majd.)
Bocz Gyula Munkácsy-díjas szobrászművész a szoborpark egyik alapítója volt és az elsők között kezdett dolgozni a nagyharsányi művésztelepen. Ez az alkotás élete egyik főművének tekinthető. A park jelenleg a DDNP kezelésében áll.