Labdarúgás

3 órája

A Szentlőrinc kooperációs szerződést kötött, új középpályással mehet Kispestre

Fontos megállapodást írtak alá. A Szentlőrinc SE és az ETO FC Győr kötött kooperációs szerződést, amelynek keretében fiatal, az első osztályra még meg nem ért tehetségek léphetnek pályára a piros-feketéknél.

Kvanduk Bence

A Szentlőrinc SE együttesének csak hétfőn, 20 órakor van jelenése a Budapest Honvéd otthonában, s azon a találkozón már akár Vingler László is pályára léphet, aki az NB I.-es Győrtől érkezhet a piros-feketékhez. A napokban ugyanis a két klub kooperációs szerződést kötött, amelynek értelmében a Lőrincek lehetősége van fiatal győri labdarúgók szerepeltetésére, így ők is rutinra tehetnek szert az első osztály küzdelmeihez. Az első játékos, aki ennek értelmében Waltner Róbert gárdájához csatlakozott, a 18 éves középpályás, Vingler.

Szentlőrinc
A Szentlőrinc és az ETO együttműködésének keretében Vingler (balra) már bele is csapathatott Grumics kezébe

– Ez egy fantasztikus lehetőség, hiszen játékosaink a másodosztályban fejlődhetnek tovább. A Szentlőrinc csapata kiválóan kezdte a szezont, így biztosak vagyunk benne, hogy Vingler László jó kezekben lesz – fogalmazott Steven Vanharen, az ETO FC Győr sportigazgatója. - A legfontosabb, hogy minél több időt töltsön a pályán, hiszen ez elengedhetetlen a fejlődése szempontjából. Természetesen folyamatosan nyomon követjük a teljesítményét, és reméljük, hogy rutinos játékossá válva komoly erőssége lesz a jövő ETO-jának.

A lehetőséget pontosan ilyen pozitívan értékelték a piros-feketék részéről is.

– Örülünk, hogy létrejöhetett ez a kooperációs együttműködés a Győrrel, ez egy gyümölcsöző lehetőség lehet mind a két fél részére, nem beszélve azon játékosokról, akik hozzánk kerülnek – nyilatkozta Miroslav Grumic, a Szentlőrinc sportigazgatója a klub közleményében. – Vingler Lászlóban nagy potenciával van, tavaly is kulcsszereplője volt a feljutó ETO FC Győrnek és bízunk benne, hogy nekünk is nagy segítségünkre lesz a céljaink elérésében.

A labdarúgó s örül a Szentlőrincen kapott lehetőségnek

Persze a labdarúgó is boldog, hogy a másodosztály meglepetéscsapatánál mutathatja meg, hogy még hozzá tud tenni annak játékához.

– Nagyon hasznosnak tartom ezt az együttműködést, amely játéklehetőséget biztosít a fiatal labdarúgóknak – mondta Vingler László. - Remélem, hogy a játékommal segíteni tudom a Szentlőrincet a céljai elérésében. Rendkívül befogadó, családias közösségbe érkeztem, így minden adott a jó munkához.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában