2 órája
Az Oroszlány a Rátgéber Akadémián, a Panthers Szombathelyen villantaná meg karmait
Fotó: Lang Róbert
Eljött végre a pillanat, amikor a két pécsi férfikosárlabda-csapat is elrajtol a legmagasabb osztályban. Az NKA Universitas Pécsnek és a PVSK-Veoliának is szombaton 18 órakor lesz jelenése a parketten, előbbi hazai környezetben, utóbbi vendégségben fut majd ki a közönség elé.
Az akadémisták az Oroszlányt fogadják egy várhatóan kemény összecsapásra, főleg úgy, hogy Anthony Durham az utolsó összecsapáson sérülést szenvedett, s információink szerint hosszú kihagyás várhat rá. Csirke Ferencék számára persze nem lehet más a cél a hazai nyitányon, mint a győzelem.
A Panthers a lehető legnehezebb kihívással találta szemben magát már az első körben, hiszen a címvédő Szombathely otthonában lép pályára. Szrecsko Szekulovics gárdája biztosan nem feltartott kézzel fut majd ki a parkettre, de jó eséllyel az együttes még finomhangolásra használhatja ezt a mérkőzést is. A két együttes már összefutott egyszer a felkészülési időszak elején, akkor a bajnok 98–70-re nyert, igaz, akkor a Vasútnál még nem volt a csapatban Dzseletovics, míg az elküldött Harvey nem volt nagy befolyással a meccsre.