2024.09.15. 10:28
A sereghajtóhoz utazik a PMFC
Fotó: Kovács Liliána
Most először kell egy vereséget követően visszazökkennie a rendes kerékvágásba a PMFC női labdarúgócsapatának, hiszen az NB II.-t veretlenül nyerte a tavaly újraalakuló pécsi együttes, majd az élvonalban is egy döntetlennel és egy győzelemmel kezdett. Ezt követően jött az MTK elleni múlt hétvégi vereség, amit Üllőn az Astra HFC otthonában javíthat a gárda vasárnap 16.30-as kezdéssel.
A Pécsnek jó esélyei vannak a sikerre, hiszen a sereghajtóhoz utazik, amely három vereséggel kezdte az idényt. A Viktoria FC, a címvédő Ferencváros és az újonc Budapest Honvéd bizonyult nála jobbnak. Eddig egyetlen gólt szerzett, miközben nyolcat kapott.
– Szeretnénk az Astra ellen megszerezni a három pontot – kezdte PMFC román válogatott középpályása, Giorgiana Vasile a klub felületein. – Fontos lesz, hogy vasárnap végig kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtsunk, ugyanakkor azzal is tisztában vagyunk, hogy a cél eléréséhez gólt, gólokat kell szereznünk. Azon leszünk, hogy koncentráltan és hatékonyan fejezzük be a támadásainkat.