Kézilabda

2024.08.22. 09:33

Papp Lászlónak közel hat csodálatos év után kell továbblépnie

Kvanduk Bence

Fotó: Laufer László

A következő idényben már nem Papp László vezeti majd csatába a PTE-PEAC-SIPO női kézilabdacsapatát, amellyel többek között feljutott az NB II.-ből, akkor, amikor átalakították a második vonal lebonyolítását egycsoportosra, majd 2023-ban 11., 2024-ben pedig a 14. helyet érte el az NB I. B.-ben.

– Igen későn tudtam meg, hogy nem velem tervezik a jövőt – felelte kérdésünkre Papp László. – Ilyenkor már kevés az olyan kispad, ami megfelelő kihívást jelent. Némi érdeklődés van, volt, de nem tudom, hogy megérné-e messzire menni. Sok mindent mérlegelnem kell. Itt hagyni a családot 56 évesen nem lenne könnyű. Várom, hogy valami történjen, de nem augusztusban keresnek edzőt az együttesek. 

A legutóbbi szezonban nyolc győzelmet és egy döntetlent ért el a gárda a vereségek mellett, ezzel a 13. Gárdony-Pázmánddal egyenlő pontot ért el több nyertes meccsel, de végül az egyetemi együttesnek kellett búcsúznia a második vonaltól. Az utolsó fordulóban rettentő közel állt ahhoz a gárda, hogy megszerezze azt az egy pontot, ami az előrébb lépéshez kellett volna, hiszen az egri Eszterházy SC az utolsó percben szerzett találattal nyert egy góllal, s Brédának még volt egy kísérlete ezt követően, de az egyenlítés nem sikerült. Sőt, nyáron az első körben a licencek kihirdetését követően is volt még esély rá, hogy a liga tagja marad az együttes, azonban végül maradt az NB II.-es indulás.

Persze a jövőben, ha a mindenki által csak Papecként emlegetett szakember visszatekint erre az időszakra, nem a megpróbáltatások fognak az eszébe jutni, hanem a megélt szép pillanatok.

– Most tovább kell lépnem, csodálatos volt ez a közel hat év, amit az egyesületnél töltöttem. Minden, ami belefért a lehetőségeink között, azt kihasználtuk. Nagyon szép élményeket kaptam, jól éreztem magam – tekintett vissza. – Végre nem úgy kellett a PEAC női szakosztályának lasszóval fogni a játékosokat. Az utolsó két-három évben, talán a szakmai munkának is köszönhetően, illetve az egyetemmel való jó együttműködés hatására, már kicsit többen is jelentkeztek, mint ahány kézilabdázót be tudott fogadni a szakosztály.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában