Paralimpia

2024.08.22. 11:30

Készülj Párizs! Érkeznek a baranyaiak!

Móga Richárd

Fotó: Árvai Károly

Kevesebb, mint egy hét múlva, augusztus 28-án kezdődik a 2024-es paralimpia, ahol hat baranyai kötődésű sportoló is bizonyíthat.

A magyar küldöttségből a szigetvári születésű paralimpiai, világ- és Európa-bajnok úszó, Pap Bianka bizonyíthat a legtöbbször, hiszen öt versenyszámban lesz érdekelt, de négy számban is megmutathatja magát az egész világ előtt a PSN Zrt. kiválósága, Konkoly Zsófia is. Ráadásul 29-én délelőtt a négyszáz gyors időelőfutamán villanthatja meg tudását először, ha pedig sikerrel jár, aznap este még finálét úszhat. Aztán 3-án (100 hát), 5-én (200 vegyes) és 6-án (100 pillangó) lesz esélye marandót alkotni.

Kész bizonyítani Jancsik Árpád egy másik tehetséges tanítványa, Iván Bence is. Csak 30-án, kétszáz vegyesen mutathatja meg magát, de vélhetően mindent meg fog tenni a siker érdekében. A baranyai úszók közül a Pécsi Vörös Meteor Sportkör világbajnoki bronzérmese, Hotz Csenge kerül sorra a legkésőbb, ugyanis elsőként 3-án ugorhat medencébe a száz pillangó miatt, de aztán beindul számára a nagyüzem, hiszen 5-én jön a négyszáz gyors, 7-én pedig a kétszáz vegyes.

Sűrű menetrendje van Szabó Alexandrának is, aki tizenhat éve nem látott sikert könyvelhetett el, ugyanis ez idő alatt egyetlen magyar bocciás sem szerzett kvótát a paralimpiára. A huszonnégy esztendős sportoló a kvalifikációs időszak végén az ötödik, jelenleg pedig a harmadik helyet foglalja el a világranglistán, csupán két ponttal lemaradva az első helyezettől. Augusztus 29-én kezdődik a csoportkör, majd ha szárnya kap, akkor akár még szeptember 2-án, a fináléban is főszereplő lehet.

A paratriatlonista, Mocsári Bencea az ősz első napján mutathatja meg magát a világnak. Az elszánt sportember szeretne pontszerző helyen végezni a paralimpiai játékokon, de természetesen érmes álmai is vannak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában