Labdarúgás

2024.07.08. 14:51

Visszatér a PMFC-hez a közönségkedvenc

Kvanduk Bence

Fotó: Kurdi Jószef/PMFC

Bejelentette első nyári érkezőjét a PMFC labdarúgócsapata. Az NB III.-ban ismét a piros-feketéket erősíti majd Hegedüs Márk, akinek Weitner Ádám nem tartott igényt a játékára a második vonalban.

Azóta egy fél idényt Siófokon töltött el a szélső támadó, majd az előző szezonban Aczél Zoltán Kozármislenyében szerepelt.

Hegedüs a Szekszárdi UFC-nél nevelkedett, illetve a Paksi FC-nél is kipróbálta magát. Pécsre 2019 nyarán érkezett, s első itt töltött NB III.-as idényében 16 mérkőzést játszhatott a covid miatt megcsonkított idényben, amely során az együttes kiharcolta a feljutást a másodosztályba. Összesen 9 góllal segítette akkor az együttest. 

Az NB II.-ben aztán már 31 mérkőzésen bevetette Vas László, három gólja volt a keményebb ligában. A rákövetkező évben is stabil tagja volt az együttesnek, 30 meccsen tesztelhette a kapusokat, s már hat találatig eljutott.

A Weitner Ádám által dirigált első évben már sérüléssel bajlódott, így csak egyszer volt kezdő, s a padról is csak ötször állhatott be. Négyszer töltötte végig a kispadon a meccset.

– Nem titok, hogy különleges helyet tölt be a szívemben a PMFC, melynek szereplését az elmúlt másfél évben is folyamatosan nyomon követtem – fogalmazott a PMFC honlapján a régi-új támadó. – Töretlen maradt a kapcsolatom a klubbal és a szurkolókkal, emiatt is végtelenül boldog vagyok, hogy újra itt játszhatok. Minden túlzás nélkül mondhatom, szinte hazatértem. Rengeteg szeretetben volt részem a PMFC-nél, ezért is döntöttem úgy, hogy ezt a pályán nyújtott lehető legjobb teljesítményemmel szeretném ezúttal is viszonozni. A csapattal együtt azért dolgozunk, hogy újra örömöt okozzunk elkötelezett drukkereinknek.

Korábban a klub bejelentette, hogy Harsányi István, Krausz Raul-Zoran, Takács Zsombor, Hudák Martin, Gera Zalán, Szabó Máté, Majnovics Martin, Miknyóczky Ádám, Terbe Botond és Lacza Alex után Pejovic Danilo, Hadaró Valentin, valamint a két nulla gólos csatár Tóth-Gábor Kristóf és Rácz Balázs is távozott.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában