Építkeznek

2024.07.07. 17:08

Válogatottat védőt igazolt a PMFC

Kvanduk Bence

Fotó: Kurdi József/PMFC

Nem áll le a veretlenül az élvonalba jutó női focicsapatának megerősítésével a PMFC. A klub megszerezte a román hátvéd, Vasile Elena Giorgiana szignóját, aki a Besztercétől szerződik a piros-feketékhez a következő idényre.

A Németh Zsolt vezette gárda előtt a CSS Targoviste, az Otelul Galati, a Heniu Prundul Bargaului, a Real Craiova, az FC Carmen Bucuresti, valamint legutóbb a CS Gloria 2018 Bistrita Nasaud együttesét szolgálta a 166 centis, 61 kilós hátvéd. Ezalatt kétszeres női román kupagyőztes lett, s hazája válogatottjában is bemutatkozhatott.

– Nagy öröm számomra, hogy a PMFC-ben folytathatom a pályafutásomat – fogalmazott a pmfc.hu-n 31 esztendős hátvéd. – Azért is választottam a Pécset, mert már az első beszélgetés óta éreztem a megbecsülést, illetve, hogy számítanak rám. A klubhoz érkezve hamar bebizonyosodott, hogy jó döntést hoztam a jövőmet illetően. Célom, hogy a válogatottságom számainak növelése mellett az elkövetkező szezonban a legjobb képességeim szerint segítsem a csapatot az első osztályban.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában