Kézilabda

2023.09.01. 11:51

Most meglátjuk, mit főzött ki Marosán György a hozzávalókból

Szombaton eljön a pillanat, amire már rengeteg komlói sportbarát várt, elrajtol az átalakuló Carbonex-Komló férfikézilabda-csapata az NB I. 2023/2024-es kiírásában. Első meccsét Balatonbogláron játssza majd a gárda 18 órától.

Kvanduk Bence

Fotó: Löffler Péter

Érdekes évet kezd idén a Carbonex-Komló, hiszen nemcsak a név változott, de a keret is az elmúlt évekhez képest komoly átalakuláson ment át. Ugyan az alapkövek maradtak, de Marosán Györgynek új falakat kellett felhúznia a klubvezetéstől kapott téglákból. Mindezek ellenére talán most a szokásosnál nagyobb reményekkel várják a rajongók a rajtot. 

A nyári igazolásokat követően, ha minden összeáll, akkor a 6–7. hely is elérhető a gárda számára. Persze a tabella közepén idén is biztosan nagy lesz a tülekedés, így egyetlen pont elvesztése is több helyezést jelenthet. A kiesés szele valószínűleg nem fogja elérni a gárdát. 

Természetesen azokról sem szabad megfeledkezni, akik maradtak, s köztük arról a Melnicsuk Viktorról sem, aki érkezése óta mindkét évben nagy lépéseket tett előre. Elég csak megnézni tavalyi góljainak számát, azt a 138 találatot nem a szél hordta össze. Ha pedig idén folytatja dinamikus fejlődését, akkor nagyon sok örömöt szerezhet a bányász ultráknak. Az is biztos, hogy tavalyi teljesítményét követően még nagyobb felelősség lesz a vállán, hiszen már egyértelműen a gárda egyik vezérének kell lennie.

A klub egyébként újabb örömhírrel is szolgált a napokban a rajongók számára, akik az otthonuk kényelméből is élvezhetnek idegenbeli meccseket. A NEKA–Komló-mérkőzést az MKSZ a YouTube-on adja majd, s a továbbiakban is várható majd, hogy a szövetség vagy az M4Sport műsorra tűzi a mérkőzéseiket. 

A Komló 2023/2024-es menetrendje

Szeptember 
02., 18.00 NEKA–Komló. 
09., 18.00 Komló–Budakalász. 
16., 18.00 Szeged–Komló. 
23., 18.00 Komló–FTC. 

Október 
07., 18.00 Gyöngyös–Komló. 
14., 18.00 Fejér B.Á.L.- Veszprém–Komló. 
21., 18.00 Komló–Balatonfüred. 
28., 18.00 Csurgó–Komló. 

November 
11., 18.00 Komló–Tatabánya. 
17., 18.00 PLER-Budapest–Komló. 
25., 18.00 Telekom Veszprém–Komló. 

December 
02., 18.00 Eger–Komló. 
09., 18.00 Komló– Dabas. 

Február 
03., 18.00 Komló–NEKA. 
10., 17.00 Budakalász–Komló. 
17., 18.00 Komló–Szeged. 
24., 18.00 FTC–Komló. 

Március 
02., 18.00 Komló–Gyöngyös. 
23., 18.00 Komló–Fejér B.Á.L.- Veszprém. 
30., 18.00 Balatonfüred–Komló. 

Április 
06., 18.00 Komló–Csurgó. 
20., 18.30 Tatabánya–Komló. 
27., 18.00 Komló– PLER-Budapest. 

Május 
04., 18.00 Komló–Telekom Veszprém. 
11., 18.00 Komló–Eger. 
18., 18.00 Dabas–Komló. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában