2023.06.11. 11:39
Hibátlanul versenyezve bebetonozta magát Michelisz az élen
Forrás: Michelisz Norbert/Facebook
Fantasztikusan kezdte Michelisz Norbert a TCR World Tour harmadik versenyhétvégéjét, hiszen az időmérőn senki nem tudta tartani a tempóját. A Q1-et 1:40.363-as idővel nyerte, majd ezen javítani is tudott a Q2-ben, amelyben 1:40.351-et futva utasított mindenkit maga mögé. A második rajtkocka a másik Hyundaié, Mikel Azconáé lett az első futamra.
A baranyai pilóta aztán már vasárnap délelőtt szépen visszaverte az első kanyarokban a támadásokat, még ha talán márka társa, Azcona jobban is kapta el a rajtot. Azt követően azonban, hogy kialakult köztük ismét a sorrend, a spanyol szépen megtette azt, amit a csapat érdekek megkívántak, s védte a pontvadászat éllovasát, aki így nyugodtan hozhatta a leggyorsabb köröket.
Ugyan ezt követően a mezőnyben hátrébb ment a helyezkedés, de szerencsére senki nem ment bele vakmerő manőverbe, így a safety carnak sem kellett a pályára gurulnia, ami azt is jelenthette, hogy nyugodtan autózhattak Micheliszék az első két helyen, s meg is szerezték ezt az első verseny végére. Csak Fréderic Vervisch tudta velük tartani a tempót az Audiban, de az utolsó körökre lelassult az autója, így egyre csak csúszott hátra.
Az első futam dobogósai: 1. Michelisz Norbert (Hyundai), 2. Mikel Azcona (spanyol, Hyundai), 3. Thed Björk (svéd, Lynk&Co).