2 órája
Szűz Mária kultusza ma is jelen van Baranyában (galéria)
Bár a katolikus egyház hagyományosan májust tekinti Szűz Mária hónapjának, az ősz folyamán, főként hazánkban, éppoly meghatározó szerep jut Jézus édesanyjának a liturgikus naptárban. Szűz Mária kultuszáról számos szakrális ábrázolás is tanúskodik Baranyában.
Szeptember 8-án ünnepelték a katolikusok Kisboldogasszony napját, azaz Mária születését. Szeptember 12-e Szűz Mária Szent nevének, 15-e a Fájdalmas Szűznek ünnepe.
A 16. századba vezet az október 7-én tartott Mária, a Rózsafüzér királynője emléknap eredete, melyet hazánkban Szűz Mária, magyarok nagyasszonya főünnepe követ október 8-án. Sőt, október az Üdvözlégy-imádságra épülő rózsafüzér hónapja is az egyházban.
November sem telik el a Szűzanya ünnepe nélkül, ekkor emlékeznek a katolikusok Mária templomi bemutatására – ennek tiszteletére szentelték a baranyai Lippó templomát.
Szűz Mária kultuszát számos szakrális ábrázolás hirdeti Baranyában
Baranyában azonban számos egyéb szent hely és ábrázolás, műalkotás tanúskodik a Mária-kultuszról. A zarándokok körében népszerű máriagyűdi kegyhely mellett egykor fontos búcsújáró helyszín volt a turbéki Segítő Szűz Mária temploma, de a Mária-tisztelet kiemelkedő példája a Havihegy, ahol a Havas Boldogasszonynak szentelt templom és annak római mintára készült kegyképe mellett több szobor is őrzi Jézus anyjának emlékét.
Máig sokan vesznek részt a máriakéméndi ünnepségeken, a Kisboldogasszony-napi búcsú évtizedek óta a német nemzetiségű hívek fontos programja.
Nemrég nyílt meg újra a látogatók előtt a pécsi Miasszonyunk-Zárdatemplom, melynek oltárképe a Szűz mennybevételét ábrázolja, de számos alkotás tiszteleg Mária előtt a pécsi székesegyházban is, továbbá Madonna kegyképe meghatározó eleme a pálosok Szent Imre templomának is.
Szűz Mária kultusza jelen van Baranyában