1 órája
Maketteken mutatják be a haláltáborokat
Jövőre, azaz 2025-ben Pécsre jön a holokausztot bemutató utazókiállítás – felkavaró tartalommal.
Megrázó és felkavaró élményben lesz részünk
Fotó: MW
Új oktatási programot indít a holokauszt bemutatására az Élet Menete Alapítvány – jelentette be Gordon Gábor, az alapítvány kuratóriumi elnöke a napokban Budapesten.
A kezdeményezést bemutató sajtótájékoztatón Gordon Gábor elmondta, hogy az Európai Unió támogatásával megvalósult Experience History projekt keretében egy utazókiállítást hoztak létre, amellyel a következő másfél évben számos várost felkeresnek.
Az alapítvány „legújabb és eddigi legkülönlegesebb” szemléltető oktatási anyaga az Auschwitz-Birkenau koncentrációs táborok óriás makettjeinek segítségével mutatja be a holokausztot és annak szélesebb kontextusát, illetve a helyi zsidó közösséghez köthető eseményeket – magyarázta Gordon Gábor.
A projekt elsődleges célja, hogy a Z-generáció a túlélők, az áldozatok és az elkövetők történeteinek felidézésével, informális oktatás keretében szerezhessen információkat a vészkorszakról – fogalmazott a kuratóriumi elnök, hozzátéve: az Élet Menete Alapítvány 2004 óta mutatja be különböző oktatási projekteken keresztül a holokauszt borzalmait.
Külföldre is elviszik a holokausztot bemutató kiállítást
Közölte: az oktatási anyagot elsőként Karcagon mutatják be, majd ezt követően még ebben az évben ellátogatnak Nyíregyházára, Mátészalkára és Kassára is. A kiállítás 2025-ös állomásai Székesfehérvár, Érsekújvár, Komárom, Szeged, Szolnok, Debrecen, Kolozsvár, Szatmárnémeti, Nagyvárad, Balassagyarmat, Eger és Miskolc lesznek. 2026-ban pedig Szombathelyen, Sopronban, Pécsett, s végül Bécsben mutatják be a programot – mondta.