Új és felújított darabok

2024.08.21. 16:21

Izgalmas előadásokkal készül az új évadra a Bóbita

Immár hagyományosan, minden évben augusztus végén sajtótájékoztatóval egybekötött évadnyitót tart a Bóbita. A bábszínház 2024/2025-ös tervei, a közelgő premierek voltak a szerdai rendezvény fókuszában.

Tóth Viktória

Több érdekesnek ígérkező előadás mellett egy már nagyon várt felújított darabbal is készülnek a pécsi Bóbita Bábszínház művészei a következő évadra. Augusztus 21-én délelőtt többek között erről számoltak be az intézményben. 

A Bóbita Bábszínház 2024/2025-ös tervei, a közelgő premierek voltak a szerdai rendezvény fókuszában.
A Bóbita Bábszínház 2024/2025-ös tervei, a közelgő premierek voltak a szerdai rendezvény fókuszában.

A városvezetés nevében Zag Gábor alpolgármester mondta el gondolatait, majd Sramó Gábor igazgató beszélt először a 2023/2024-es évadról. Mint mondta, 232 előadást tartottak, ebből 108 nagytermi, 58 kamaratermi, 66 tájelőadás (5 külföldi) volt. Összesen 31898 néző váltott jegyet a bábelőadásokra. 

– Az elmúlt évadban mutattuk be a Lenka és Palkót, a Szép Cerceruskát, a Pityi Palkót és Az Ajándék című középiskolásoknak szóló komplex színházi nevelési előadásunkat. Tavaly Eszéken és Helsinkiben valamint egy erdélyi turnén vettünk részt. Az idei évben pedig ami biztos, október 18-án Banja Luka-n fogunk fesztiválon fellépni. A társulatban nincs változás az elmúlt évadhoz képest 

– ismertette Sramó Gábor.

 

A bábszínház új előadásai és külföldi szereplései

Új előadásokkal is készülnek, a próbák hamarosan elkezdődnek. Az Aranyszívű Juliska magyar népmese alapján készülő bábelőadás bemutatója október 5-én lesz. A Kőszív (vásári komédia köntösébe bújtatott megható történet) bemutatóját november 23-án tartják, a Dzsungelmese, avagy Kisoroszlán keresi a sörényét című előadás pedig felújítva tér majd vissza. 

– Decemberben az eszéki főkonzulátus szervezésében pár magyarlakta faluba elvisszük a Menjünk, menjünk Betlehembe! című előadásunkat, és a szokásos adventi előadásokra is lehet számítani. A hónap végén pedig újra lesz Szárnyas Malac Nap/Napok. A jövő év első hónapjaiban szintén egy új előadást kezdünk el próbálni, a Pöttöm Pannát, Andersen meséje nyomán

 – sorolta az igazgató. – Körülbelül 18-20 előadás marad repertoáron és örömmel mondhatom, hogy folyamatosan érkeznek a megkeresések, az ország minden területéről és külföldről is hívnak minket fellépni.

S mint mondta, még a tavasz folyamán is lehet új bemutató, ez annak a függvénye, hogy a június elején beadott pályázatokra nyernek-e  majd támogatást. A rendezvényen gratuláltak Papp Melinda bábszínésznek, a bábszínház igazgatóhelyettesének is, aki magas színvonalú szakmai munkájáért a Magyar Ezüst Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetést vehetett át augusztus 20-án Budapesten.

 

A Szamárfülön is előadással várnak

Az augusztus 23-25-én tartandó Szamárfül Fesztivál alkalmával bábelőadások is megtekinthetőek lesznek. A Ki lakik az asztal alatt? című pöttömszínházi előadás (szombat délelőtt) és a Pityi Palkó (szombat délután) is műsorra kerül. Valamint a Szatmárnémeti Brighella Bábtagozat is fellép a fesztiválon, ők a Lúdas Matyit fogják (szintén szombaton) játszani.

A Bábmúzeumban is készülnek nagy érdeklődésre számot tartó kiállításokkal. Szeptember 14-én nyitják meg „Kós Lajos 100” címmel Kós Lajos centenáriumi kiállítását. Ez december végéig lesz látható. Január 11-től pedig a Robin Hood előadás díszleteinek és bábjainak kiállítását lehet majd megtekinteni, ezzel beengedve a nézőket a kulisszák mögé.
 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában