2024.07.17. 13:40
Eseménydúsan telik a július Rózsafa közössége számára
Július 17-én zajlott a rózsafaiak könyvtárlátogatása, mely során a pécsi Csorba Győző Könyvtárba mentek el helyi fiatalokkal, s a Körbirodalom Gyermekkönyvtárat is bejárták.
Forrás: Rózsafa önk.
Nem telik eseménytelenül a július a kistelepülésen, ugyanis a hónapban már több közösségi programmal várták a lakosságot, akik a hátralévő hetekben sem maradnak élmények nélkül.
Július 4-én mozis, július 11-én kézműves délutánt tartottak. Ez utóbbi során a gyertyaöntés mellett a varrás és a papírból való alkotás, a quilling fortélyaival is megismerkedhettek a résztvevők. Július 18-ára magyar népdalokkal és néptánccal várják a lakosságot a 14 órakor kezdődő táncházba. Július 19-én turkálót tartanak 17 órától – a programok helyszíne a közösségi ház.
Július 20-án foci-estre kerül sor, junior és haladó csoportok mérkőzésével, július 27-én pedig egynapos balatoni kirándulásra indulnak a rózsafaiak, hogy egy kis enyhülést és közös emlékeket szerezzenek a forró nyárban.