Weöres Sándor zsenialitása is megjelenik a pécsi Király utcában

Bár Weöres később számos haikut (háromsoros, rövid, Japánból származó versforma) írt, a Pécs című, négysoros költeménye nem ezt a formát követi, összhatása mégis későbbi haikuit juttathatja eszünkbe. Huszonhét szótag, benne mégis a költőre jellemző bravúros, szokatlanul friss gondolkodásmód, és az erősen lírai hangnem tükröződik:

„A hullámos város felett / harangok hang-leve folyt. / De mind fölitta a Hold, / hogy éjszaka lett.” 

A vers 1934-ben, Weöres első, Hideg van című verseskötetében jelent meg, szintén első, a városról írt költeményeként – erre korábban egy másik versoszlopon szereplő Bertók László is rámutatott Weöres Sándor 100. születésnapja alkalmából a Pécsi Nemzeti Színház előcsarnokában rendezett, „Weöres Sándor színháza” című emlékkiállítás megnyitóján tartott beszédében, mely a Jelenkor online archívumában teljes egészében olvasható is. 

Ebben Bertók azt is kiemelte, Weöres mindig otthonként tekintett Pécsre, s az itt töltött évei során számos értékes barátságot kötött pécsi fiatalokkal és irodalmi személyiségekkel. A városhoz való kötődése azonban nem csupán személyes kapcsolatokon alapult, hiszen anyai részről pécsi származású volt, és gyermekként gyakran látogatta az itteni rokonságot. A pécsi egyetemen is tanult, és bár később Budapesten is élt és dolgozott, a pécsi kapcsolatai sosem szakadtak meg. Pécsi barátaival és irodalmi környezetével közösen olyan alkotásokat hozott létre, amelyek a város kulturális életében is fontos szerepet játszottak, például az Öttorony és a Sorsunk című irodalmi folyóirat által, meghatározó szerepet töltött be, Várkonyi Nándor mellett dolgozva a pécsi városi könyvtár létrejöttében és kezdeti éveiben. Weöres Sándor élete során számos alkalommal visszatért Pécsre, és a város mindig a művészi inspiráció forrása maradt számára.

A rövid vers szerkezetileg egy ölelkező rímpárt tartalmaz, „a b b a” képlethez igazodva. A költemény nagysága azonban sokkal inkább a rövidségében is erős atmoszférateremtő készségében, a költői képek bravúros, egymást átjáró, ugyanakkor mégis könnyed használatában rejlik. A város felett „folyó” „harangok hang-leve” megfogalmazás szokatlan, ám rendkívül érzékletes és találó kifejezése, s az egész költemény rövid, harmonikus kohéziója mutatja, mint egy csíraszerűen magában rejti Weöres Sándor költői nagyszerűségét, mely már igen ifjú korában megmutatkozott – a Pécs című rövid vers kötetben való megjelenésekor Weöres mindössze huszonegy éves volt. 

Az estébe hajló pécsi égbolt a városban élő fotóművészeket is gyakran megihleti, köztük Marsalkó Pétert.