Igénylés az iskolában

2024.09.06. 12:00

Miért kell a fiúknak is HPV elleni oltás?

Egy hetük van még a hetedikes diákok szüleinek, hogy a különféle rosszindulatú daganatok kialakulásáért felelős HPV elleni ingyenes védőoltást igényeljék gyermeküknek. A vakcina lányok esetében többek közt a méhnyakrák, fiúknál pedig a rosszindulatú bőr-, illetve szájüregi tumorok kialakulása ellen nyújt védelmet.

Wald Kata

Egy hetük van még a szülőknek, hogy hetedikes gyermekeiknek igényeljék a HPV elleni oltást, amely lányok esetében többek közt a méhnyakrák, fiúknál pedig a rosszindulatú bőr-, illetve szájüregi daganatok kialakulása ellen nyújt védelmet. A nyilatkozatokat kitöltve és aláírva szeptember 13-ig kell visszajuttatni az iskolai védőnői szolgálatok részére.

- A HPV-fertőzés megelőzése akkor a leghatásosabb, ha a gyerekek 9 és 15 éves kor között részesülnek az oltásban. Ebben a korosztályban a védettség eléréséhez fél éves időközzel beadott két injekcióra van szükség, melyet a 7. évfolyamba járó lányok és fiúk ősszel és tavasszal kapnak meg - tájékoztatta lapunkat a Baranya Vármegyei Kormányhivatal. - Az elmúlt tanévben a HPV-kampányoltásban 120 baranyai iskola vett részt: összesen 3107-en voltak jogosultak, és közülük 2364 tanuló - fiúk és lányok nagyjából fele-fele arányban - igényelte a védőoltást

 - részletezték. 

A Baranya Vármegyei Kormányhivatal kiemelte, a rosszindulatú méhnyakhám-elváltozások döntő többsége a magas rizikójú HPV vírusok valamelyikének hordozásával áll kapcsolatban. Ha védekezünk a vírus ellen, jelentősen csökkenthetjük a későbbi méhnyakrák kialakulásának kockázatát. 

A megkérdezett baranyai védőnők és háziorvosok tapasztalatai szerint egyre több szülő él a lehetőséggel fiúk esetében is  - ők a 2020/21-es tanévtől kezdődően, a WHO ajánlásának megfelelően, szintén ingyen kaphatják az oltást. Esetükben nem csak a HPV okozta rosszindulatú daganatok megelőzése miatt fontos a védelem, hanem azért is, mert a férfiaknak a betegség továbbadásában is komoly szerepük van - a kórokozó évekig lappanghat tünetmentesen a szervezetükben, megfertőzhetik partnerüket.  

Fontos tudni, hogy az állam által biztosított HPV elleni védőoltást térítésmentesen kaphatják meg a hetedik osztályba járó gyerekek. Szakemberek javaslata szerint ebben az életkorban, még a szexuális élet megkezdése előtt a leghatásosabb a vakcinát felvenni. Később se jár kockázattal, viszont térítésköteles - az injekció receptre beszerezhető a patikákban, a felnőttek oltássorozatának ára összesen mintegy 150 ezer forint.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában