1 órája
Néprajztudós: az idősek egyedül maradtak a halállal
Míg az huszadik század első éveiben, továbbá azt azt megelőző időszakban születettek számára az akkori szokások miatt a halállal való foglalkozás, az elmúlással való találkozás mondhatni mindennapos volt, addig mára a halál tabu lett, amivel az időseknek egyedül kell szembenézniük – fejtette ki lapunknak Burján István néprajztudós.
Forrás: MW
Fotó: Huszár Márk
A néprajztudós, aki a pécsi Janus Pannonius Múzeum (JPM) Néprajzi Osztályának vezetője a következőképpen summázta az elmúlt száz évben e téren tapasztalható változásokat: „ahogy a család, a központi családiasság megszűnik, úgy a halál fogalma elveszik”. A hagyományos, több generáció együttélésével működő családban az utolsó pillanatig, haláluk pillanatáig együtt voltak az idős családtaggal, akit azzal a szemfedéllel, halotti lepellel együtt temettek el, amelyet az idős családtag készített – magyarázta a Burján István.
Illusztráció: Löffler Péter
Néprajztudós: a gyerekek előtt már nem beszélünk a halálról
Mindez, mint a főmuzeológus elmondásából kiderült, a hagyományos, többgenerációs családok kezdenek felbomlásával drámaian megváltozott. Az időseket sok esetben otthonokba adják, magukra maradnak, a család többi tagja csak a ravatalozóban találkozik a halálukkal, de oda nem viszik el a gyerekeket. „A gyerekek előtt nem beszéltünk a halálról” – írta le a jelenkor szokásrendszerét a néprajztudós, aki szerint még 50-60 évvel ezelőtt sem volt ritkaság, hogy a gyerekek virrasztásra jártak, és nem is csak a saját családtagjaikéra.
A halál nem létezik, tabu lett, az idősek pedig magukra maradtak vele – mondta Burján István, aki kitért arra is, hogy az első világháború után kezd eltűnni az a mélyen vallásos, keresztény meggyőződés, amelynek központi alakja legyőzte a halált, fő üzenete pedig a feltámadás.
A hét közepén a temetkezési, kegyeleti szokások megváltozásáról szóló cikkünkben, Kőhegyi Csaba, a pécsi köztemető vezetője a többi között arról beszélt, hogy az elmúlt évtizedekben a halál, az élet utáni öngondoskodás, az elmúlásról való kommunikáció és az arra való felkészülés lényegében tabutémává vált. A fiatalabb generációk kevésbé foglalkoznak ezzel.
Kőhegyi Csaba előző cikkünkben kitért arra is, hogy ezen felül a temetőlátogatási, kegyeleti szokások, illetve elhunyt szeretteink emlékének ápolása is egyre inkább elhalványul. Erről tanúskodik, hogy országosan egyre több az elhagyott sír, a temetőkön belül egyre magasabb a megváltatlan sírhelyek részaránya. A szülők is egyre kevésbé viszik ki a gyerekeket a temetőbe, „talán túlontúl óvva őket az elmúlás gondolatával való találkozástól”, a temetéseken és a ravatalozókban is egyre kevesebb gyermeket lehet látni – jegyzete meg akkor.
