Showtime

2024.07.12. 20:00

40 fokban Pécsen már a téli fagyokra készülnek

Hiába karcoljuk, alulról, felülről, oldalról és belülről is lassan a 40 fokot, a Biokom Nkft. már a téli hónapokra készül, sőt több szezonra előre is.

Bóka Máté Ciprián

Fotó: Laufer László

Nyakunkon a 40 fokos hőhullám, ezért is lehet hűsítő érzés már csak arra gondolni, hogy egyszer majd tél is lesz. Habár az elmúlt éveket látva Pécset azért a nagyobb havazások, a hosszan tartó jeges időszakok azért elkerülték. Mindenesetre a Biokom Nkft.-nél már előre gondolkodtak, ámbár tény, hogy nem éppen a kánikula kellős közepén jutott eszükbe, hogy még mindig – elvileg – négy évszak van, és jön még a pécsiekre is dér, hanem korábban. 

A városüzemeltetési társaság ugyanis március elején írt ki közbeszerzést téli síkosságmentesítő anyag beszerzésére. Részben tapadásgátlóval bekevert ömlesztett ipari sót, és részben zsákos kálcium-kloridot megvásárlását célozták meg. A beszerzés első felére 176 milliós, míg a második felére 8,4 milliós keretet céloztak meg. 

A kisebb tételt egy budapesti székhelyű vállalat nyerte el, amely két évre vonatkoztatva 25 tonna kálcium-kloridot szállít majd, de ha még kérnek tőle, akkor további 6 tonnát hoz Pécsre.  

A nagyobb összegű közbeszerzést egy tiszaszalkai vállalat nyerte el, amely 24 hónap alatt 3.400 tonna útszóró sót biztosít a városi vállalatnak, opciós jelleggel pedig még 1.000 tonnát. 

A teljes beszerzésben a június elején megkötött szerződések alapján tehát több mint 4400 tonna síkosságmentesítő-anyagot vásárolnak meg. Érdekesség, hogy tavaly december elején azt közölte az önkormányzati propagandasajtó, hogy "1400 tonna útszóró só, 25 tonna kalcium-klorid és 125 tonna zúzott kő áll a társaság rendelkezésére. Az alvállalkozók pedig további saját készlettel rendelkeznek".

Bár az elmúlt télen, késő ősszel és kora tavasszal a havas-jeges napok száma nem volt jelentős, ennek ellenére nem kizárt, hogy a fenti mennyiséget már mind kiszórták és kimerültek az önkormányzati készletek. Lényegesebb azonban, hogy úgy tűnik, lesz jégmentesítő anyag – a raktárakban bizonyosan. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában