Vagyonnyilatkozat

2024.01.30. 07:00

Pécsiek fizetik ki a kocsikázását, de tízmilliókat keresett az aranyrudakkal

A pécsi baloldali városvezető a belsős híveinek szóló közösségi oldalán is megosztotta vagyonnyilatkozatát, amely amúgy is nyilvános. Egyben azt próbálta meg sugallni, mintha a vagyona apadt volna. Csakhogy csupán az aranyrúdjaival tízmilliókat kaszált.

Bóka Máté Ciprián

Fotó: Löffler Péter

Gyurcsány Ferenc pécsi jelöltje, Péterffy Attila is megkezdte a felkészülést a választásokra, amelynek egyik állomása az volt, hogy a baloldali politikus a közösségi oldalán hozta nyilvánosságra vagyon­nyilatkozatát, mintha nem lenne amúgy is nyilvános. 

Néhány kötvény... 

A politikus a bejegyzésében azt jelentette ki, hogy 2019-ben, éppen a megválasztása után a „megtakarított készpénzem egy részéből, néhány kötvényem értékesítéséből származó pénzből és 50 millió forint banki hitelből vásároltam egy családi házat, ahol jelenleg is élek”. 

Úgy tudjuk, hogy az ingatlan ugyan nem teljesen új építésű volt a vásárlás idején, de néhány évvel korábban épült, és valamikor egy nagyobb család birtokolta és a földhivatali dokumentumok szerint devizahitel terhelte meg a családi kasszát. Az ingatlant információink szerint közel 100 millió forintért árulták, tehát a Péterffy által jelzett „néhány kötvény és készpénz” úgy 40-50 millió forint is lehetett. A polgármester egyébként 2019 decemberében már tulajdonosa volt a 250-300 négyzetméteres alapterületű háznak, az 50 milliós banki jelzálog viszont csak 2020 elején került rá a házra. 

Magyarázkodik a vagyonról 

Különös az is, hogy a baloldali politikus magyarázkodásában azt állítja, hogy a 2019-es vásárlás után három évvel, 2022-ben csökkent a készpénze több mint 15 millió forinttal. (Azért jelenleg 17 950 eurója van készpénzben.) A fentiek tükrében pedig szintén érdekes, hogy az ingatlanvásárlás utáni több mint négy esztendőben csupán 11 milliót tudott törleszteni a hitelből, miközben csak az elmúlt négy esztendőben a nettó fizetése 40 millió forint körül lehetett. 

A baloldali politikus számlakövetelései alapján elmondható, hogy amíg a 2019-es bevallásában 20 milliós volt, addig 2023-ban ez 7,3 millióra apadt. 

Jól mennek a befektetések 

A Demokratikus Koalíció és az MSZP pécsi városvezetője szerint az értékpapír-portfólióját „csak” a befektetésekből származó „hozammal, illetve a kötelezően befizetendő díjakkal gyarapította, pluszpénzt nem fektetett értékpapírba”. Nem is nagyon volt erre szükség, hiszen így állampapírokban, részvényekben, értékpapírokban nagyjából 70-80 millió forintja lehet, bár ez függ a dollár, az euró és a svájci frank árfolyamától is. Mivel a baráti, házi baloldali portálja 2019-ben nagyjából 60 millióval számolt még három éve, így e téren is gazdagodott Péterffy, ahogy a korábban 19 millióra taksált aranyszárny kötvényei is tovább emelkedtek. 

A legjobban a háromkilónyi aranykészletével – aranylapkáival és aranytömbjeivel – járt, hiszen ezek értéke az elmúlt években drasztikusan emelkedett. A már említett MSZP-s portál szerint 2019-ben egy kilogramm arany ára 15 millió volt, ez ma 22 millió. 

„Van pénzem” 

Péterffy nem véletlenül jelentette ki az egyik pécsi közgyűlésen, hogy „van pénzem”. Akkor persze azért tette ezt, mert az MSZP egykori pénztárnokával, Puch Lászlóval való kapcsolatáról kérdezték, valamint arról, hogy miből finanszírozza, finanszírozta a politikai kampányát. Péterffyről már korábban elkotyogta a Momentum korábbi városi elnöke, hogy az MSZP és a DK is pénzelte a politikus kampányát, egyes vélemények pedig azt is pedzegetik, hogy a pécsi kampányra is juthatott a „guruló dollárokból”. 

Péterffy üzent is akkor, hogy miként lehet aranyrudakra szert tenni: „ha tanulnak, ha szorgalmasan dolgoznak, akkor elegendő vagyont tudnak összegyűjteni, hogy boldoguljanak.” 

Ez a valóság 

„Több évtizedes munkámmal megteremtettem magamnak az anyagi biztonságot” – közölte most Péterffy, akinek a vagyonát valójában a pécsiek fűtötték össze, hiszen a Pécsett távhőszolgáltatásban monopolhelyzetben lévő Pécsi Hőerőművet vezette. A környezetvédők szerint a kenyéradójának, a francia Veoliának érdekeit tartotta szem előtt a mecseki fák elégetésekor is, nem pedig a pécsi polgárokét. 

Sokat ér a kényelmi csomag 

A baloldali politikus alváskényelmi csomaggal ellátott luxus­autójának a kiadásait is a városlakók fizetik, ami 20 millió forint körül alakul. Ezek mellett pedig Péterffy különböző döntéseinek köszönhetően a saját baloldali holdudvarát is hizlalta több százmillió forinttal például a vezetői bérek emelésével, prémiumokkal, tanácsadókkal, közvélemény-kutatókkal, baráti ügyvédek megbízásaival. Mindeközben 16 milliárdra növelte a városi adósságállományt. 

Hálás volt a multijának 

Péterffy nem maradt hálátlan a Veoliával, hiszen ahogy lehetősége nyílt rá, polgármesterként az elmúlt években több százmillió forintot csurgatott vissza osztalék gyanánt a pécsi önkormányzati szférából a volt munkahelye kasszájába. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában