Oszlopos tagok

2023.06.16. 12:00

Újabb koncertet ad a Vox Iustis, a bírósági kórus

A 19. Pellérdi Juniálison június 17-én 16.45-től koncertezik a Vox Iustis, a Pécsi Törvényszék kórusa a Brázay-kastélypark színpadán.

Mohay Réka

A bírósági kórus ötlete még egy baráti összejövetel során indult el a villányi lankákon, 2017 óta pedig egyesületi formában énekel a közel húszfős csapat.

A karnagy, Horváth Attila elmondta, ő szervezte többszólamúvá a kórust, szülei ugyanis mindketten zenepedagógusok, ő pedig a Kodály gimnázium ének-zene tagozatán végzett, így a zene szeretete végigkísérte az életét. A Vox Iustis, bár a dolgozók fluktuációja fényében változó tagsággal működik, büszkélkedhet néhány oszlopos kórustaggal is.

– A repertoárunk igen széles körű, reneszánsz egyházi műveket, motettákat, bordal- és népdalfeldolgozásokat, spirituálékat egyaránt megszólaltatunk – mondta Horváth Attila.

– A közös éneklés a munkahelyi stressz oldásában is segít, emellett külön pozitívumot jelent, amikor a dalokkal másoknak is örömet szerezhetünk – folytatta a karnagy, s hozzátette, a sikerorientáltság és a profizmusra való törekvés a kórus munkájában is megmutatkozik.

A próbák is a bíróságon zajlanak, s a csapat részt vesz a törvényszéki és járásbírósági eseményeken, karácsonyi hangversenyeken. Az idei adventben az egerági Sarlós Boldogasszony-templomban tartottak karácsonyi koncertet.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában