„Leporolta” a legendás török elleni csatáinkat Pap Norbert

– Hogy kezdődött a szigetvári projekt? 

– Területfejlesztési szakértőként már 2008-tól részt vettem több szigetvári feladat megoldásában, de 2010-ben erősödött meg igazán a kapcsolatunk, amikor a vár helyreállítása, láthatóbbá tétele lett a cél. Ebből született EU-forrásból az 1566-os ostrom emlékezetét bemutató állandó kiállítás, amelynek az egyik kurátora voltam, 2012-ben pedig török pénzből elindult a Szulejmán-kutatás. Kellett ehhez az is, hogy az akkori törökországi magyar nagykövet, dr. Hóvári János, aki korábban a tanszékünk címzetes egyetemi tanára volt, ezt a programot szívvel-lélekkel támogassa. Bevontuk a törököket a várbeli dzsámi tervezésébe, a Török ház fejlesztésébe, majd elindult a szultán türbéjének felkutatása is. A vizsgálatok 2020-ig zajlottak, de talán kevesen tudják, hogy nagyrészt magyar állami forrásból, a török fél inkább csak az elején nyúlt a zsebébe.

– Milyen eredményt hozott a program? 

– Viszonylag rövid időn belül megtaláltuk a Szigetvár melletti turbéki szőlőhegyen a türbét, azt a helyet, ahová az ostrom vége előtt elhunyt Szulejmán testét 42 napra eltemették. Aztán kiderült, hogy nemcsak egy türbe található itt, hanem egy egész oszmán kisváros, erődítménnyel, dzsámival, derviskolostorral. Az épületek egyébként a dombtetőn, fél méterrel a felszín alatt már elérhetők voltak. 

– Mi van még vissza ebből a kutatásból? 

– Több hektárnyi területről van szó, amelynek csak a legfontosabb szakrális emlékeit ástuk ki. De megtaláltuk a lakónegyedeket is, ahol talán egy mecset, vagy egy másik türbe is meghúzódik a felszín alatt az egykori lakóházak között: nem tudjuk még, majd meg kell vizsgálni. S van egy másik gyanús hely, ahol a temetőjüket sejtjük. A pandémia óta nem kutattunk tovább, a teljes régészeti feltárás még ezután következik. Arról pedig kormányhatározat született, hogy ezt a területet elő kell készíteni egy régészeti park jellegű bemutatásra. Tervezési dokumentáció, hatásvizsgálatok készültek, több területet is kisajátított már az állam, de hatalmas beruházásról van szó, aminek a költségeit már két évvel ezelőtt is legalább 15 milliárd forintra becsülték és magyar–török finanszírozású programként képzeltük el a megvalósítását.

– Hogy lett ebből Mohács? 

– A mohácsi programunk a szigetvárinak a „szakmai örököseként” indult. Mohácson 2017 végétől nem egy eltűnt türbét, hanem egy eltűnt templomot kerestünk, a Brodarics István kancellár, szemtanú résztvevő által leírt Földvár falu templomát, ahol a beszámoló szerint a janicsárok állomásoztak és a török tüzérség állt a mohácsi csata során. Ennek helyéről nagyjából száz éve jelentős vita zajlik – de így volt ez a szulejmáni türbe helyét illetően is. Úgy gondoltuk, hogy az az egyedi tudományos módszer, amivel a szigetvári türbét megtaláltuk, alkalmas lehet ennek is a megkeresésére. Pályázatot adtunk be a Magyar Tudományos Akadémiához és kaptunk is a csatatérkutatáshoz 120 millió forintot.

– Miféle módszerről van szó? 

– Nem szokványos régészi, történészi munkamenetről, hanem egy, az 1526. évi tájat rekonstruáló, részben távérzékelésen alapuló, geoinfomatikai módszerről, amelynek a lényege, hogy korabeli leírások, régi térképek és domborzatmodell alkalmazásával igyekeztünk modellezni az egykori földrajzi környezetet, bekalkulálva az időközben történt tájváltozásokat. 

– Mit hozott ez a kutatás? 

– Óriási szakmai vitákat. Ami talán természetes is, mert sok tekintetben szembementünk azzal, amit a kérdéssel foglalkozó számos történész és régész, köztük az elmúlt száz év több szaktekintélye is gondolt és írt.

– Mit találtak ilyen módon? 

– Rendkívül sok olyan részletre derült fény, ami eddig homályban maradt. A mohácsi csatáról készített monografikus kötet kéziratának az utolsó simításait végezzük jelenleg. Angolul adjuk ki, mert az érdeklődés a világban is nagy: három év múlva lesz az 500 éves évforduló. Úgy gondoltuk, hogy a nemzetközi színtéren nagyobb lesz a munkánk tudományos hatása és az eredmények tanulságosak lehetnek más országokban is a török elleni csatahelyek vizsgálataival foglalkozóknak. 

– Milyen új bizonyítékokat mutat be a hamarosan megjelenő könyvük? 

– Több mint egy tucat fejezetből fog állni. Sikerült rekonstruálni a 16. századi tájat, ahol a csata zajlott, és megtaláltunk egytucatnál több olyan földrajzi jellemzőt, amelyeket a korabeli csataleírások említenek. Olyasféléket, hogy hol volt a forrásokban szereplő mély mocsár, hol volt mély árok, hol állt tölgyerdő, hol és hogyan helyezkedtek el a lőállások, mely magaslatról lehetett rálátni a csatasíkra, távolságadatokat a Dunától, a középkori Mohácstól. Földvár faluról külön fejezet készült, olyan birtoktérképet is felhasználva, amely a falu helyét jelölte. Megállapításainkat az írott forrásokon túl geofizikai, távérzékelési vizsgálatok és történeti források is igazolták. A falu templomát illetően pedig – ugye ezzel indult a kutatás – kiderült, hogy az egy kápolna. 

– Kiemelne egy-két fontos újdonságot? 

– A háború politika más eszközökkel, így aztán a szulejmáni kor politikai helyzetéről éppúgy írunk, mint az emlékezetpolitikákról, Mohácsnak a nemzetről való gondolkodásban betöltött szerepéről. A kötetünknek van olyan része, amely a két szembenálló sereg létszámát, fegyvernemeit mutatja be friss adatok alapján: ilyen részletességgel még senki nem írta ezt le. Kiderült, hogy a törökök nemcsak létszámban voltak közel háromszoros túlerőben, de a hadvezetés minőségében, a katonák kiképzésében is fölényük volt, ahogy a fegyverek –főként a puskák, ágyúk – mennyiségében és minőségében is. Különösen jelentős eredménynek tartom, hogy a könyvben olyan alapos, részletekbe menő képet kaphatunk a török puskaművességről, a fegyverek használatáról, fizikai jellemzőiről, amilyet eddig még senki sem írt meg. A csatát ugyanis a török puskák döntötték el. Ennek a vizsgálatnak nemcsak az 1526-os ütközetre, de az egész korszak katonai műveleteire vonatkozóan is nagy tudományos jelentősége lesz. Mohácsnál a janicsárok által használt török puskák nagyobb kaliberű, jóval nagyobb rombolóerővel bíró lövészfegyverek voltak, mint amilyenekkel a keresztény katonaság fel volt fegyverezve. Másrészt igazoltuk azt is, hogy a Majstól keletre talált kora újkori lövedékek nagy része egy sokkal későbbi, 17. századi összecsapásból származik. A csata előtti felvonulásokat rekonstruáltuk a korabeli földrajzi környezetben, ahogy a csata napjára vonatkozóan is részletes kronológiát adunk. Kiderül belőle, hogy hol és mi történt azon a napon.

– Ezzel a könyvvel akkor lezárult a mohácsi projekt? 

– Ezt nem lehet befejezni. Most a végére értünk öt évi munkának, amiért hálával tartozunk az MTA Kiválósági Együttműködési Programjának. Több mint 130 éve folyik a kutatás, nyilvánvaló, hogy ezután is foglalkoznak majd még vele. A forráskutatáson és terepi vizsgálatokon alapuló kézirat elkészült. Az eredmények részleteit a továbbiakban nyilvános fórumokon fogjuk ismertetni. Legközelebb március 16-án a Művészetek és Irodalom Házában tartunk az eredményeinket – a török kor mérlegét meghúzó –, valamint a mohácsi csata történéseit rekonstruáló tájékoztatót. 

– Ahogy említette, három év múlva lesz a csatának az 500 éves jubileuma. Ebből a kutatásból mit láthat addigra a nagyközönség? 

– A Mohács 500-nak Dr. Hargitai János a miniszteri biztosa, akivel együttműködünk. Ő azt koordinálja, hogy mi épüljön meg az emlékévre, 2026-ra. A tervezett új múzeumban, kiállításokban az eredményeket fel lehet használni és a helyenként a kádári kor idejétmúlt felfogását tükröző, számos tévedést is tartalmazó kiállítási elemeit magunk mögött lehet hagyni. A tudomány világa ugyanakkor önálló pályán halad, és majd a nemzetközi tudományos visszhang mutatja meg, hogy mi az értéke az eddigi vizsgálatainknak.