Celebfigyelő

2024.08.22. 21:55

Társra vágyik Fodor Zsóka: „Ha az ember egyedül él, sok hibát elkövet”

A Pécsett a Harmadik színházban játszó színésznő májusban töltötte be a 82. életévét. Hosszú évek óta éli egyedül az életét, kapcsolat és szerelem nélkül. Fodor Zsóka most beismerte, hogy vágyik egy társra, egy olyan férfira, aki megóvja mindentől, a butaságoktól, ugyanis egyedül sokat hibázik.

Saját nagyszínpadi bemutatóján a Pécsi Harmadik Színház színésznője.

Fotó: LL

Zsóka ha teheti, és ha van felkérése, akkor is mindig a hőn szeretett karrierjének él, a színészkedésnek. Idén nyáron viszont sokat tudott pihenni a balatoni nyaralójában:

„Életem leghosszabb szabadságát töltöm jelen pillanatban is. Idén nyáron úgy jött ki a lépés, hogy nem nagyon volt munkám, így sok időt tudtam tölteni a nyaralómban Balatonon. Még a barátaimat is meghívtam” – kezdte a Metropolnak a legendás színésznő, aki egészen régóta nem volt hasonló helyzetben.

A hosszabb pihenő szélsőséges érzelmeket vált ki a színésznőből, aki egészen fiatal kora óta egyik szerepet játssza a másik után. Ilyen az is, hogy beismeri, bizony neki is van hiányérzete, van, amit nagyon értékelne.

Fodor Zsóka életéből egy társ hiányzik

„Mi, színészek olyanok vagyunk, mint az örömlányok – oda megyünk, ahol fizetnek. Amikor kiléptem a Barátok köztből, megfogadtam, hogy nem megyek el állandó társulati tagnak kőszínházba. Hiába van temérdek előnye, pont ugyanannyi hátránya is van. A színészi pálya olyan, mint a kutya vacsorája: vagy van szerep, vagy nincs. Shakespeare pedig nem erőltette meg magát, hogy nyolcvanon felüliekre is írjon főbb szerepeket” – mondta mosolyogva a színésznő, akinek a szakmai sikernél jobban hiányzik egy őszinte, törődő társ.

Aminek igazán örülnék, az nem a szakmai siker, az szerencsére van.

Egy társ hiányzik az életemből – de nem udvarlóra vagy élettársra gondolok, sokkal inkább egy olyan férfi barátra, aki megóvna a tévedéseimtől vagy a butaságaimtól.

Ha az ember egyedül él, sok hibát elkövet 

– ismerte el Fodor Zsóka.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!