Igazolvány kell a vécéhasználathoz - bosszankodik olvasónk

- Kérem, mutassa a mozgáskorlátozott igazolványát! - szegezték nekem a mondatot a minap egy egészen szokatlan helyen, a pécsi belváros nagy üzletközpontjának a mellékhelyiségében. A mozgáskorlátozottak számára fenntartott mosdót szerettem volna ugyanis használni, amit azonban zárva tartanak, a kulcsot el kell kérni a személyzettől. Én is így tettem. Mozgáskorlátozott vagyok, csak bottal tudok közlekedni. Igaz, az ortopéd cipő, amit viselek, jól álcázza hogy az egyik lábam rövidebb, mint a másik, és igyekszem kihúzni magam, amikor sétálok, tehát lehet, hogy nem szembeötlő a gerincem ferdesége, mégis meghökkentett a kérés. Hiszen a bot nálam volt, illetve meglepett, hogy egy vécé bejáratánál valaki megkérdőjelezi a szavahihetőségem. 

Fel is tettem a hölgynek a kérdés, hogy akkor legyen kedves, és mondja el, hogy mit szeretne. Sétáljak fel a tetőre, a parkolóban lévő autómhoz, és vegyem ki onnan a mozgáskorlátozott igazolványom, vagy inkább a közgyógyellátásra jogosító igazolványomat szeretné látni, esetleg menjek haza, és hozzam el neki bemutatni az állapotomat vázoló orvosszakértői véleményt?! Szó szót követett, alig akartam elhinni, hogy ilyen megtörténhet, és miután nem láttam más megoldást, mondtam, hogy az illetékes vezetővel szeretnék beszélni. Akit a hölgy fel is hívott telefonon. A történet vége az lett, hogy az alkalmazott sűrű bocsánatkérések közepette eltekintett az igazolvány bemutatásától, és kinyitotta számomra a mellékhelyiséget. Közben magyarázkodott is, hogy általában kerekesszékkel érkeznek ebbe a mosdóba, illetve hozzáfűzte, hogy mennyire sajnálja ezeket az embereket. Nos, ezzel a megjegyzéssel se tette jobbá a napomat. Mert szerintem fontos lenne, hogy mindenki tudja: a mozgássérült emberek egyáltalán nem szorulnak sajnálatra, inkább fel kell nézni rájuk. Mert elismerésre méltó, és példamutató, hogy kisebb-nagyobb nehézségeik ellenére is kiválóan boldogulnak.

Név és cím a szerkesztőségben