2004.10.14. 11:15
Hírsáv
Storcz Botond kevesebb pénzért is maradt
Kajak-kenu Az eddigieknél gyengébb anyagi, de hasonlóan erős szakmai feltételek mellett hosszabbította meg szerződését a Démász-Szeged kajak-kenu csapatával az olimpiai bajnok Storcz Botond.
A hiányzó pénz előteremtésében az egyesület is segít, közösen próbálnak egy helyi támogatót találni.
Félezer fiatal sportoló a korosztályos vb-n
Cselgáncs Csütörtöktől vasárnapig hatvanöt ország mintegy 600 cselgáncsozója lép tatamira a junior cselgáncs-világbajnokságon. Magyar versenyző csak egy súlycsoportban nem indul, a 13 fős keretben azonban három friss Európa-bajnok is helyet kapott.
Ismét bravúrra készül a női olimpiai csapat
Sakk A 2002-es bravúros ötödik hely megismétlése a célja a sakkolimpiára készülő magyar női csapatnak. A spanyolországi Calviában asztalhoz ülő csapat egy helyen változott a legutóbbi olimpiához képest. A már görög színekben játszó Dembo Jelena helyére a kétszeres olimpiai bajnok Mádl Ildikó ült le.
Pécsre látogat az új horvát légiós
Kosárlabda Holnap, a bajnok PVSK és a kupagyőztes Szolnok meccsével indul a női idény. A mérkőzésre, illetve a fotózásra Pécsre utazik a baranyaiak horvát idegenlégiósa, Koraljka Hlede, aki részt vesz a hivatalos prog-ramokon.
Budapestre érkeztek a Feyenoord emberei
Labdarúgás Szerdán Budapestre érkeztek az FTC UEFA-kupa ellenfelének, a holland Feyenoord csapatának biztonsági szakértői. A két csapat november 4-én találkozik a Puskás Stadionban.
Litván centert tesztel az Albacomp
Kosárlabda Próbajátékra érkezik szerdán az Albacomp csapatához Gintaras Stulga. A szemműtéten átesett Bencze Zoltán pótlására kiszemelt 31 éves, 210 centis litván center a hét végi LG-kupán mutatja meg magát a német Braunschweig és a Karlsruhe, illetve az Univer ellen.
Az arab homokban készülnek a Dakar-ralira
Rali A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős a 37. helyről vág neki a Desert Challenge, tereprali-világkupa utolsó, csütörtöki futamának. A magyar kettős az arab homokban és hőségben készül a hasonló körülményekre, melyek a januári Dakar-ralin várják őket.
Krajcsák Márk is kiesett Prágában
Fallabda Krajcsák Márk a nyolcaddöntőben búcsúzott a prágai, 10 ezer euró összdíjazású fallabdaversenyen. Az Európa-bajnoki ötödik magyar játékos két nyert meccs után az ausztrál Nandával került össze. A mérkőzésen Krajcsákot 2:0 után csak egy pont választotta el a meccslabdától, végül 3:2-re kikapott.