2004.11.11. 12:38
Csatornázási konferencia Budapesten
Az elmúlt 20 évben 34 százalékról 56 százalékra bővült a csatornázott lakások aránya, ezt a körülbelül évi egyszázalékos javulást a következő 10 évben évi 3 százalékra kell emelni - hangsúlyozta Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi miniszter ma egy szakmai konferencián.
A célok megvalósításához igen nagy összegek szükségesek. A becslések szerint 2015-ig 1000 milliárd forintot kell felhasználni e terület fejlesztéséhez, ennek 60-70 százaléka európai uniós közösségi forrás.
Az Európai Unió felé vállalt kötelezettség - amelynek teljesítése Magyarországnak is alapvető érdeke -, hogy 2015-ig 86-87 százalékos legyen a csatornahálózatba kapcsolt lakások aránya. Jelentősen javítani kell a biológiailag tisztított szennyvizek arányát is - mutatott rá a miniszter.
Az idén például 80 milliárd forint értékű szennyvíz-beruházás fejeződik be, 140-150 kilométernyi csatorna épül, s jelentősen korszerűsödnek a tisztítási feltételek. A következő években 2005-2007. között EU-társfinanszírozással 220 milliárd forintnyi fejlesztés hajtható végre ezen a területen. Ezen felül az önkormányzatok címzett- és céltámogatásból, helyi eszközökből további beruházásokat is indítanak.
A miniszter elmondta: új lehetőség, hogy a Magyar Fejlesztési Bank is szerepet vállal a finanszírozásban, kedvező kamatozású hitelt nyújt az önkormányzatoknak. Jövőre ez a forrás eléri a 60 milliárd forintot.
A miniszter megjegyezte, hogy vannak olyan régiók, ahol már jelenleg is számottevő eredményeket értek el, így például a Balaton, ahol a 43 part menti településből 41-nél már csatorna szállítja el a szennyvizet. A Velencei-tónál is hasonló eredményeket kívánnak elérni, ehhez 6,5 milliárd forintos támogatást nyertek el az operatív programból.
A csatornázással, a szennyvíz-tisztítással foglalkozó szakmai konferencián lehetőség van a kutatási eredmények, korszerű, új, takarékos eljárások ismertetésére. Erre nagy szükség van a rendelkezésre álló források minél hatékonyabb felhasználása érdekében - hangsúlyozta Persányi Miklós.
-->