2009.06.03. 17:20
PMFC: Matyi Dezső bekeményít
A PMFC tulajdonosa, Matyi Dezső a szombati szurkoló botrány miatt, úgy döntött, a hétvégi, Győr II elleni mérkőzésen nem nyitják meg az úgynevezett B-közép szektorát.
A Pécsi MFC tulajdonosának, Matyi Dezsőnek két dolog miatt is van oka ráncolni a homlokát. Itt most nem elsősorban a csapat szerepléséről van szó, mert az szakmai kérdés. A felmerült komoly gondok erkölcsi, fegyelmi jellegűek, amelyek miatt kénytelen a klub bizonyos új rendszabályokat bevezetni.
A Ligakupa döntője után, szurkolók egy csoportja megrongálta azt az autóbuszt, amivel a siófoki döntőre utaztak számosan. Ez is rendkívül sajnálatos, elítélendő, de ezt még el lehetett volna titkolni, házon belül elintézni, az anyagi kár megtérítésével.
A Pápa elleni rendbontásról azonban már mindenki tudomást szerezhetett, akit érdekel a labdarúgás, illetve aki figyelemmel kíséri azokat a „mellékzöngéket”, amik az amúgy csodálatos játékot körülölelik, Magyarországon. Ilyen volt az a verekedés, amit felelőtlen, magukat PMFC szimpatizánsnak valló, de inkább csupán ártó szándékkal bíró egyének provokálta ki, akik miatt a Pécsi MFC a híradásokban kiemelt helyet vívott ki magának. Olyan helyre került a csapat neve, amire semmi igény nem volt, csupán rosszhírét keltette egy amúgy normális közösségnek.