2012.12.05. 19:14
A keretszámok lépésre kényszerítik az egyetemeket
Bár a kormányzati elképzelésekről túl sok konkrétum még nem szivárgott ki, az azonban valószínűsíthető, hogy jóval kevesebb államilag finanszírozott egyetemista lesz jövőre az országban – így valószínűleg Pécsett is.
– Az a gond, hogy nem tudunk még semmi biztosat – tudtuk meg dr. Zeller Gyulától, a Pécsi Tudományegyetem gazdasági és stratégiai rektorhelyettesétől. – Az azonban szinte biztosnak tűnik, hogy kevesebb hallgatónk lesz a következő tanévtől. A kérdés csak az, hogy mennyivel.
Amikor a pécsi egyetemet érintő, összesen 720 millió forintos kormányzati zárolásról írtunk, megkérdeztük dr. Bódis József, az egyetem rektorát, hogy miként lehet kigazdálkodni ezt az összeget.
Akkor a vezető azt mondta, hogy nem gondolkodnak feltétlenül elbocsátásokban. A mostani helyzet (azaz az újabb pénzkivonás) azonban újfajta megoldásokat kíván.
– Puha megoldásokat keresünk – mondta Zeller Gyula. – Arra gondolok például, hogy a nyugdíjba menő kollégák helyett nem veszünk fel újakat, vagy éppen összevonunk területeket. Attól tartok azonban, hogy csupán ezzel nem tudjuk teljesen orvosolni a problémát. Ha például nyugdíjas lesz három közgazdász professzor, akkor hiába van egy tehetséges bölcsész oktató, aki még terhelhető lenne.