Hírek

2004.11.08. 01:34

Könnyű célpont a magyar FBI

Mindössze két hónappal azután, hogy valaki betört a Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóságra, felfüggesztették a nyomozást. A tettes kiléte ismeretlen. Az ellopott tárgyak és adatok sorsa szintén.

Szemán László

[caption id="" align="alignleft" width="220"] A Csengeri utcát figyelő kamerát a parkoló autókra, és nem a bejáratra irányították, így a betörőket nem találhatták meg az archivált felvételeken
[/caption]Múlt héten betörtek Pécsett az egyik rendőrőrsre, és két rendőrségi rádió adó-vevőt vittek el. A baranyai székhelyen vélhetően profi bűnözők vitték el az adó-vevőket, amelyeket további bűncselekmények elkövetéséhez használhatnak fel kapcsolattartásra.

Nem egyedi a magyar bűnözés történetében, hogy rendőrségre tör be valaki. Június közepén a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) jogelődjéhez, az Aradi utcában lévő Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóságra (SZBEI) törtek be valakik. A betörő(k) a Csengeri utca felőli bejáraton ment(ek) be az épületbe. Csaknem négymillió forint értékben számítástechnikai eszközöket vittek el.

A rendőrség vezetői ellentmondásokba keveredtek az ügy kapcsán. Egyikük szerint mindössze írásvetítőket vittek el. Garamvölgyi László, az ORFK szóvivője azonban elismerte, hogy többek között egy laptopot is zsákmányoltak a bűnözők. Az SZBeI vezetői határozottan cáfolták egyes lapok állítását, miszerint a laptopon a móri ügy aktái voltak. Ez egyébként sem volt lehetséges, hiszen a nyomozást lezárták, az iratokat az ügyészségen, illetve irattárban helyezték el. Ugyanakkor nem cáfolták azt a sajtóértesülést, hogy a kabinetben értékelő-elemzők is dolgoztak. Ennek a csoportnak a Mórott és térségében a vérengzés időpontjában lefolytatott mobiltelefon-beszélgetések utólagos elemzése volt a feladat. A laptopon pedig belső informátorunk szerint ez az elemzés szerepelt. A betörők azonban nem tudhatták, hogy az adatok másolatát máshol őrzik. A rendőrségen végül anynyit elismertek, hogy a laptopon oktatási anyagok voltak. Igaz, ezek is szolgálati titkot képeznek. Fegyelmi még sem indult az eltűnésük miatt.

Az ügyet csak tovább bonyolította, hogy a BRFK helyszínelői csak belülről találtak feszegetési nyomot a kabinet bejárati ajtaján. Hivatalosan nem mondhatták ki, hogy a betörőnek kulcsa lehetett az ajtóhoz. A nyomozást mindenesetre gyorsan, már augusztus 16-án felfüggesztették a tettes ismeretlen minősítéssel. Az aktát csak akkor veszik elő, ha új információ jut a tudomásukra.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!