Bama.hu videó

2024.05.12. 17:30

A gyilkos Bárány út ismét széttépte a Tour mezőnyét (galéria és videó)

Rengetegen voltak kíváncsiak szerte Baranyában is a Tour de Hongrie versenyzőire, ahogy áttekertek a Mecsek gyönyörű tájain. Az pedig, ahogyan Pécsett fogadták a kerekezőket példamutató volt. Végül a Bárány út megtépázta a mezőnyt.

Kvanduk Bence

A Tour de Hongrie idei utolsó, baranyai szakasza komoly izgalmakat hozott, ahogyan azt sejteni is lehetett, a Bárány út pedig komoly kihívást jelentett.

Bárány út
Idén is komoly kihívást jelentett a Bárány út
Fotó: Löffler Péter

A Siófokról induló mezőnytől ezen a napon sokáig nem tudott elszökni senki, sokáig rendkívül közel tekertek egymáshoz a versenyzők, de mire a Mecsekbe értek, egy boly meglépett, s 3-3 és fél perc előnyben érkezett meg Pécsre is.

Ahogyan a Ranga László úton megközelítették a várost a versenyzők, máris rengeteg rajongó buzdítását élvezhették, de egyre beljebb érve a városba a tömeg is csak nőtt. A Széchenyi téren emberek tengere fogadta már őket, s egy kis erőt gyűjthettek a legkeményebb szakaszra a tapsból, a drukkból.
A Bárány út emelkedője aztán első körben összerántotta a mezőnyt, hiszen az élen tekerők tempója olyan drasztikusan lassult, hogy a hátrébb tekerők fel tudtak zárkózni, de tudták azt is, hogy még kétszer teljesíteni kell a lábgyilkos terepet.

A Bárány úton jött az izgalmas hajrá

Az utolsó körre aztán már tényleg csak a legjobb hegymenők tartották a tempót, 4-5-en kezdtek bele egy agy hajrába Buchmannal az élen, aki nagyon meg akarta mutatni, hogy képes győzni, Poels viszont olyan tempóban érkezett mögötte, amit senki nem tarthatott ezen a napon, így ő hasított át a célvonalon elsőként, s bejött az összetett harmadik helyére. A Magyar Kerékpáros Körverseny idei győztese a belga Thibau Nys lett.

Az 5. szakasz élmezőnye: 1. Wouter Poels (holland), 2. Damien Howson (ausztrál), 3. Emanuel Buchmann (német), 4. Thibau Nys (belga), 5. Frank van den Broek (holland), 6. Diego Ulissi (olasz), 7. Callum Scotson (ausztrál), 8. Harm Vanhoucke (belga), 9. Marc Hirschi (svájci), 10. Lander Loockx (belga).

Az összetett legjobbjai: 1. Thibau Nys (belga), 2. Emmanuel Buchmann (német), 3. Wouter Poels (holland), 4. Diego Ulissi (olasz), 5. Marc Hirschi (svájci), 6. Harm Vanhoucke (belga), 7. Callum Scotson (ausztrál), 8. Damien Howson (ausztrál), 9. Oscar Rodríguez (spanyol), 10. Yannis Voisard (svájci).

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában