Gyémántfényű képek– Kiss Imre gyémántdiplomás fotográfus műveit láthatjuk (GALÉRIA+VIDEÓ)

Kiss Imre fiatalon műszaki végzettséget szerzett, majd az államigazgatásban dolgozott nyugdíjazásáig. 

• Azonban már kamaszként megismerkedett a fényképezéssel, azóta több mint ötszáz szakmai díjat nyert el fotóival hazai és nemzetközi pályázatokon. 
• Most nyíló fotókiállítása csupa díjnyertes képet vonultat fel. 
• Legkedvesebb témákról, komponálásról és a mögötte rejlő műszaki precizitásról is mesélt.

– Mi lehet az oka, hogy szembetűnően gyakran dolgozik sötét tónusokkal?
– Alapvetően ez a hangulatiság áll közel hozzám. Talán ez félreérthető, mert valójában nem vagyok komor természetű, de a fekete-fehér képekben van valami izgalmas, inspiráló. Ezek lehetővé teszik, hogy kiszakadjak a mindennapi világtól, és egy elvontabb dimenzióba merüljek.

– Természetfotói azonban már sokkal napfényesebbek.
– Igen, bár ezek most nem szerepelnek a kiállításon, hangulatuk, témájuk túlságosan elütne a többitől. Inkább a tanyavilágot ábrázoló és más szociofotóim jelennek meg, ahol a mélyebb, sötétebb tónusok dominálnak.

– Hogyan lesz valakiből gyémántdiplomás fotóművész?
– A Nemzetközi Fotóművész Szövetség (FIAP) különféle diplomákat ítél oda az elért eredmények alapján, ez egy igen szigorú, szabályozott rendszer. Például, a legmagasabb szint eléréséhez körülbelül kétszáz díjnyertes kép és számos nemzetközi elismerés szükséges. Ha az ember úgy érzi, hogy megfelel ezeknek a követelményeknek, akkor pályázhat, ezt sikerült most teljesítenem, s a gyémántdiploma legmagasabb, 3-as szintjét nyertem el.

– Korábban műszaki végzettséget szerzett. A műszaki precizitás is visszaköszön fotográfiai tevékenységében?
– A fotózásban, különösen a digitális technika előtti időkben, a képek kidolgozásakor nagy szükség volt a precizitásra. De a kompozíciók kialakítása is pontos munkát igényel, erre is figyelmet fordítok. Sokszor mondják is, hogy a kompozícióm talán túlságosan is tökéletesek, talán jót tenne néha egy kis hiba, de én így érzem helyénvalónak. Illetve a fényképezőgépeimhez különös kapcsolat fűz, szinte barátként tekintek rájuk, gyönyörködöm bennük.

– Sok képet készít a tanyavilágról, illetve szociofotókat is. Mi inspirálta ebben?
– Kiskunhalason, a tanyavilág közelében nőttem fel, és valahogy mindig vonzódtam ehhez a világhoz. Manapság Erdélyben találom meg leginkább azt az atmoszférát, amit keresek, így évente visszajárok fotózni.

– A lovas és fogathajtó témák is kedveltek az ön számára. Miért vonzza ez a világ?
– Gyermekkoromban is voltak lovak körülöttem, de inkább a dinamika vonz ezekben a képekben. A lovas eseményeknél pezseg az élet, ez igazán inspirál.

– Számos szakmai díjat nyert. Milyen nem hivatalos, mégis meghatározó visszajelzéseket kapott a fotóit illetően? 
– A fotózással sok barátot szereztem. Voltak, akiket lencsevégre kaptam, s később eljuttattam hozzájuk a képet, majd az albumot is, amelyben szerepelt. Ezt sokan örömmel fogadták, s azóta is van, akikkel tartjuk a kapcsolatot.

– Mi adja a fő motivációt újabb és újabb képek alkotására?
– Valóban nem is tudom pontosan megfogalmazni. Egyszerűen csak azt érzem, hogy valami megmagyarázhatatlanul hajt előre, mennem kell és fotóznom kell.