Semmi sem kötelező

2024.08.31. 11:30

Aki szereti a néptáncot, annak a Rókus Tánckörben a helye

Hagyomány, hogy minden év októberében a Rókus Tánckör elkezdi éves munkáját, immár tizennyolcadik éve.

Jusztin Levente

A közösségbe átlagosan ötvenen járnak, ahol minden évben a magyar néptánc valamelyik elemével ismerkednek meg kötetlen formában a résztvevők.
Az oktató páros a Pöndöly Néptáncegyüttesben tevékenykedő Podpácz Beáta és Kirch Zoltán kiemelte, a magyar néptánc egy olyan műfaj, amit egész életünk során tanulhat az ember. Így ez egy remek lehetőség azoknak, akik most kerülnek az egyetemi tanulmányaik miatt Pécsre. Rajtuk kívül várja a páros azokat, akik szeretnének közösséghez tartozni és táncot tanulni. Az életkor és az előképzettség nem számít, tizennyolc éves kortól akár hetven éves korig látogathatja bárki a táncpróbákat.

A keddi alkalmakat az egyetem Bölcsésztudományi Karának Ifjúság úti épületének „H” előadójában tartják meg októbertől minden kedd este fél héttől nyolc óráig. A csoportnál semmi sem kötelező, nincsenek fellépések, a közösséghez való tartozásból járnak össze évről évre. Ezt a kohéziót erősítve karácsonyi ajándékozásokat, nyár elején tanévbúcsúztató mulatságot tartanak, nyár közepén pedig sokan együtt utaznak néptánc- és népzenetáborokba.
 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában