2024.07.16. 10:00
Halott Pénz-koncertet is hallhatnak a keleten fesztiválozók
A fesztiválok szerelmesei a héten sem maradnak lehetőségek nélkül. Pécsi kötődésű fellépők közül a Halott Pénz és Regán Lili is megmutatja magát az ország keleti részén.
Fotó: Zsedrovits Enikő
Nyáron szinte nem telik el olyan hét, amikor ne lenne lehetőségünk egy-egy fesztiválra ellátogatni. Aki baranyai kötődésű fellépőket keres, annak összegyűjtöttük, a héten hol találkozhatnak például a Halott Pénz zenészeivel.
Regán Lili és a Halott Pénz is két fesztiválon fog feltűnni
A fesztiválozóknak most keletebbre kell utazniuk, ha több napos szórakozásra vágynak, a kunfehértói FehérTone Fesztivál és a mezőtúri EastFest is buszozásra és vonatozásra invitálja az érdeklődőket. Kunfehértóra Pécsről Bajáig tudunk közlekedni, majd ott vonatra szállva el tudunk jutni a helyszínre három és fél óra alatt. Mezőtúrra kicsit hosszabb út vár előttünk, Pécsről Budapest-Keleti pályaudvarig vonatozunk, majd a békéscsabai vonatjárattal eljutunk Mezőtúrra több, mint öt óra alatt. Ezek a távok autóval körülbelül két óra, illetve három és fél óra.
Mindkét fesztivál július 17-én, szerdán indul és 20-án, szombaton ér véget. A FehérTone Fesztivál nyitó napján már pécsi vonatkozású fellépővel is találhatunk Regán Lili személyében, aki a Mátyás Keserű Arénában fog már az éjfélt átlépve, hajnali fél kettőkor színpadra lépni. Ugyanezen a fesztiválon 19-én hallhatják a Halott Pénzt a Nagyszínpadon 21.45-től. Az EastFesten is ők ketten képviselik Baranyát, Lili 18-án a Ballantines Stage színpadán lép fel hajnali fél egykor, míg Marsalkóék 20-án a Nagyszínpad közönsége előtt fogják megmutatni tudásukat, illetve a pécsi virtust, éjfél előtt fél órával.