2023.08.13. 14:40
Borzburgert is kóstolhat a látogató a fesztiválon
Fotó: Henk Bogaard
Borzfőző Fesztiválra és vadételek kóstolójára várják az érdeklődőket augusztus 26-án, szombaton délután Székelyszabarra. A településen az elmúlt két évben már főztek kisebb közösségben borzhúst, most pedig úgy gondolták, fesztivált rendeznek, hogy felhívják a figyelmet a vad fogyasztására. Kemény Balázs, Székelyszabar polgármestere elmondta, régen az előkelőségek étele volt az európai borz, aztán amikor megjelentek a rajzfilmekben az amerikai büdös borzok, gyakorlatilag megszűnt a borz – mint egyébként egészséges és finom vadétel – fogyasztása. Az emberekben egy téves kép él, hiszen az európai borz nem az, amit a rajzfilmekben látunk.
A Borzfőző Fesztiválon a vadételek kóstolója mellett többféle programmal is várják a látogatókat: a gyerekeket légvárral és kézműves foglalkozásokkal lepik meg, emellett lesz még íjászat, trófeabemutató, solymászbemutató és kézművesvásár is. Este a City zenekar szórakoztatja a résztvevőket.