Készülhetnek a tervek

2024.08.06. 12:00

Lakosztály, wellnessrészleg is lesz - Megújul a mohácsi Szent János Hotel

Tizenhat ajánlattevő közül választották ki a Szent János Hotel bővítését, környezetének rendezését célzó beruházás tervezőjét, a megbízást a Triskell Kft. nyerte el – derült ki a Közbeszerzési Értesítőből. A szállodát új szárnnyal, wellnessrészleggel bővítik, a tervezési terület pedig magában foglalja a kompkikötőt, valamint a Révkapu Panziónak helyet adó telket is.

Máté Balázs (Mohácsi Újság.hu)

A város önkormányzata már korábban megállapodást kötött a MAURUS Idegenforgalmi Szolgáltató Kft. egyszemélyes tulajdonosával, a Pécsi Egyházmegyével a Szent János Hotel szállodaként történő üzemeltetésére, majd arról is döntöttek, hogy az ingatlant megvásárolja a Mohács500 emlékévre érkező kormányzati forrásokból.

A hotel megvásárlásához 875 millió forint támogatást biztosít az állam. Az ügylet lebonyolítása előfeltétele volt a hotel fejlesztéseknek, átépítésének.
Ennek a folyamatnak a része volt a tervező kiválasztását célzó pályázat, amely a napokban eredményesen lezárult, a megbízást a Triskell Kft. nyerte el.
A pályázati anyagból kiderül többek között, hogy a tervezési terület magában foglalja a hotelt, a mellette lévő jelenlegi kompkikötőt (amelyre a híd megépítését követően már nem lesz szükség), a révhez tartozó partszakaszt és a kompfelhajtó túloldalán lévő Révkapu Panzió épületét és annak telkét.

Az építtető célja a hotel szobaszámainak, kiegészítő funkcióinak bővítése, amely így képes lesz kiszolgálni a városba üzleti okból érkezők (konferencia), pihenni vágyók igényeit, és kikapcsolódási lehetőséget biztosít a város lakói számára is.

A szálloda hasznos alapterülete csaknem háromezer négyzetméter, ezt a duplájára emelik. A meglévő és újonnan kialakítandó szobák száma összesen 65 lesz. Kialakítandó további 10 lakosztály, száz fő befogadására alkalmas konferenciaterem.

A tervek részét képezi egy wellnessrészleg is, minimum 60 négyzetméter vízfelületű, feszített víztükrű medencével, pezsgőfürdővel. Cél, hogy az új szárny az utcaszinten összeköttetést biztosítson a Szent Mihály tér és a Duna-part között.

A korábbi kompfelhajtó területén biztosítani kell a tervezett épület védelmére az árvízvédelmi védmű folytonosságát a meglévőhöz csatlakozva úgy, hogy a jelenlegi vasbeton falat utcaszintig visszabontják és mobilgátat alakítanak ki a helyettesítésére.
Cél továbbá a Szent Mihály Tér kapcsolódó területének rendezése és a Duna-parti sétányhoz kapcsolódó lépcső és közösségi tér kialakítása.

Utóbbi alkalmas kell, hogy legyen a Dunával történő közvetlen kapcsolat kialakítására, akár későbbi vízi attrakciók (például vízi színpad) fogadására.

A megnövelt szobaszám miatt új parkolók kialakítására is szükség van, ezt a feladatot mélygarázs látja majd el az elképzelések szerint.
Több mint másfél kilométer hosszúságban takarja el az akadálytalan kilátást a Dunára a Mohácsot védelmező árvízvédelmi partfal. Persze, nem ok nélkül húzták fel az építményt az 1965-ben pusztító nagy árvíz után: az 1973-ban befejeződött építkezés után a fal még a legnagyobb víznek is sikeresen állt ellen.

A partfal teljes felújítására 1989–1992 között került sor, ennek köszönhetően a korábbiaknál esztétikusabb látványt nyújt ugyan, azonban értelemszerűen az akadálytalan kilátást a folyóra továbbra is korlátozza, lényegében elszigeteli a partot a város többi részétől.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában