Főzve, sütve, rántva

2024.07.18. 17:40

Hétvégén Mohácson kóstolhatók végig a Duna mentén ismert módokon készített halétkek

Pénteken és szombaton ismét a halételek csodálatos illata lengi majd be a mohácsi belvárost. Az idén kétnapos, pénteken kezdődő eseményen egy helyen kóstolhatók végig számos, a Duna mentén ismert módon elkészített halétkek - ilyen sehol másutt nincs az országban. A halfesztivált kulturális programok és finom borok is színesítik. A színpadon a magyarországi német nemzetiségi kultúra képviselői mellett Ausztriából érkező fellépők is bemutatkoznak.

Máté Balázs (Mohácsi Újság.hu)

Fotó:

Hét esztendeje rendezte meg első saját fesztiválját, a Dunamenti Halfesztivált a Mohácsi Német Önkormányzat, amelyen a Duna mentén készített, hagyományos halételeket kívánták bemutatni.

Ahogy ők fogalmaztak, "nekünk, mohácsi sváboknak - és azt gondoljuk a város többi nemzetiségének is - szívügyünk az igazi dunai halászlé, illetve minden Duna menti halétel".

Azt is a kezdetek óta hangsúlyozták, nem szeretnének semmiféle vetélkedésbe kezdeni a bajai halfőzővel, hiszen ott a helyi, azaz a bajai halászléről szól a program.

A mohácsi fesztivál nevében pontosan azért szerepel, hogy „Dunamenti", mert nem csak Mohácsról, hanem ténylegesen a Duna mentéről, tehát Győrtől kezdődően egészen a Szerbiáig, Horvátországig terjedő szakaszról is érkeznek Mohácsra halfőző mesterek, akik a saját szokásaiknak, hagyományaiknak megfelelően készítik el az ételt.

Az elképzelés nagyon bejött, a hagyományból gyorsan hagyomány lett, az első alkalom után a másodikon és a harmadikon is rengetegen megfordultak, aztán a következőkön is. A mohácsiak mellett Pécsről, a megye és az ország más részeiből is sokan érkeztek.

Aki nem szeretne halat főzni, hanem csak egy jó halételt enne, az sem marad éhen, a fesztiválon lehetőség lesz különféle halételek megvásárlására is, - a korábbi tapasztalatok alapján - várhatóan megfizethető áron.

A helyszín Mohács belvárosa, a Szent János-, a Szentháromság-, a Jókai- és a Szabadság utca egy része, továbbá a Millenniumi Emlékmű környéke, itt alakítják ki a Sváb utcát, a Haludvart, a kis- és a nagyszínpadot, továbbá a Halpontot.

A rendezvény során számos helyi, környékbeli és külföldi együttes, énekes és tánccsoport ad ízelítőt a sváb kultúra sokszínűségéből. s természetesen lesz utcabál is.
A főzőverseny résztvevői körében keresik a legfinomabb mohácsi és a nem mohácsi jellegű halászlé készítőjét, az egyéb dunai halételek legügyesebb készítőjét.

Különdíjat kap a legjobbnak talált ifjú, 25 év alatti szakács, díjazzák a legszebben terített asztalt, valamint a legfinomabb házi tésztával tálalt halászlé készítőjét is.

Íme, a részletes program: 

JÚLIUS 19. PÉNTEK

SÉTÁLÓ UTCA (Szentháromság-szobor felőli vége)
15:00-18:00 gyermekprogramok a Mohácsi Jenő Városi Könyvtár csapatának közreműködésével

HALPONT (Jókai utca Szentháromság-szobor felőli vége)
15:00-21:00 Halpont - sült fogas, sült kárász, sült pisztráng

KULTÚRKIKÖTŐ
18:00: tematikus borkóstoló a Planina Borház közreműködésével

NAGYSZÍNPAD (Szentháromság-szobor)
17:00-18:00 Mohácsi iskolák német csoportjainak bemutatói

Mohácsi Nemzetiségi Néptáncegyüttes műsora

  • 18:00-19:00 Mohácsi Fúvószenekar
  • 19:00-19:30 Népviseleti szépségverseny
  • 19:30-23:30 DIAMANT KAPELLE - utcabál

2024. JÚLIUS 20. SZOMBAT

  • KISSZÍNPAD (Millenniumi Emlékmű)
    15:00-15:30 Németkéri Német Nemzetiségi Tánccsoport
  • 15:30-16:00 Bemutatkozik a szakmai zsűri
  • 16:00-16:30 Lippói Nemzetiségi Fúvószenekar
  • 16:30-17:00 Lochberg Tánccsoport (Zsámbék)
  • 17:00-17:30 Schuhplattler Göstling an der Ybbs (Ausztria)
  • 17:30-18:00 Mórágyi Német Nemzetiségi Néptáncegyüttes
  • 18:00-21:00 Saarer Drei (Szár)

SZABADSÁG UTCA (Szent János u., Jókai u.)

  • 14:00-21:00 őstermelői, kézműves, népművészeti vásár
  • 15:00-17:00 regisztráció, főzőhelyek elfoglalása, tűztálca osztás
  • 17:00- tűzgyújtás, főzés és vacsora

NAGYSZÍNPAD (Szentháromság-szobor)

  • 13:00-13:30 Himesházi harmónikazenekar
  • 13:30-14:00 Németkéri Német Nemzetiségi Tánccsoport
  • 14:00-14:30 DonauKrainer Band
  • 14:30-15:00 Kränzlein Néptánc Egyesület (Bonyhád)
  • 15:00-15:30 Lippói Nemzetiségi Fúvószenekar
  • 15:30-16:00 Mórágyi Német Nemzetiségi Néptáncegyüttes
  • 16:00-16:30 Saarer Drei (Szár)
  • 16:30-17:00 Kränzlein Néptánc Egyesület (Bonyhád)
  • 17:00-17:30 MEGNYITÓ
  • 17:30-18:00 Lochberg Tánccsoport (Zsámbék)
  • 18:00-18:30 Schuhplattler Göstling an der Ybbs (Ausztria)
  • 18:30-20:00 HITPARADE a Produceller zenészeivel
  • 20:00-21:00 Eredményhirdetés - főzőverseny
  • 21:00-23:00 JUHE AUS TIROL koncert - Ausztria, Tirol
  • 23:00-03:00 SEXTETT KAPELLE - utcabál

SVÁB UTCA (Sétáló utca Szentháromság-szobor felőli vége)

  • 14:00-20:00 „SVÁB HAGYOMÁNYOK UTCÁJA" - avagy a sváb népművészeti, gasztronómiai értékek interaktív bemutatása 

HALPONT (Jókai utca Szentháromság-szobor felőli vége)

  • 11:00-21:00 Halpont - mohácsi halászlé, harcsapörkölt, sült fogas, sült kárász, sült pisztráng.

KULTÚRKIKÖTŐ

  • 14:00 - 18:00 gyermekprogramok: arcfestés, népi játszóház, kézműves foglalkozás gyerekeknek a Mohácsi Jenő Városi Könyvtár csapatának közreműködésével
  • 14:00 - 18:00 SVÁB szabadulószoba

SELYEMGYÁR

  • 14:00 - 20:00 élőcsocsó, sörpong, népi játszótér
  • 14:00 - 20:00 kézműves vásár

TÁRSPROGRAMOK

SÉTAHAJÓKÁZÁS a Mohács I. katamaránnal
/érdeklődni a +3630 151 2501-es telefonszámon

A FESZTIVÁL TERÜLETÉRE VALÓ BELÉPÉS INGYENES!

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában