2024.06.26. 15:40
Ingyen strandolhatnak Sellyén a kitűnő tanulók
A vármegyében található strandok szabadtéri része is kinyitott már júniusban a nagy melegre való tekintettel. A Sellye Városi Termálfürdő is nyitva van június 1-től, várják már a strandolni vágyókat. Üzemeltetését idén is a Sellye Kommunális Kft. biztosítja.
A létesítményben június 30-án tanévzáró, nyár indító bulit tartanak. Lesz habparty, kötélpálya, tűzoltó simogatás, légvár, cukorágyú, csillámtetoválás, arcfestés, vizes kavalkád. A rendezvényre a belépés ingyenes lesz az első osztályt végzett diákoknak, illetve azoknak a 2.-8. osztályos tanulóknak, akik kitűnő bizonyítvánnyal végeztek. Az ingyenes belépés a bizonyítvány felmutatásával érvényesíthető minden általános iskolás esetében.
A fürdő továbbra is négy medencével – egy ebből termálvizes –, nagy felülettel, nyugodt, csendes és virágos környezettel várja a látogatókat. Néhány újítással is készültek idén, megszépült vizesblokkal, a gyermek és pihenő medence feletti napvitorlákkal, új bérelhető napozóágyakkal valamint értékmegőrzővel és a büfésorhoz tartozó terasz rész is új tetőt kapott. Az idei évtől bevezették a fürdőben az úgynevezett Sellye napot is, mely szerint minden hónap első péntekjén ( július 5., augusztus 2.) a sellyei lakosoknak ingyenes belépést biztosítanak.