Honnan árad ez az édes, gyümölcsös virágillat Pécsen? Megmutatjuk! (videó)

A keskenylevelű ezüstfa az ezüstfűz vagy olajfűz néven is ismert, noha nincs rokoni kapcsolata a valódi fűzzel. Angol nyelvben russian olive, azaz orosz olajfa, szintén ezt, a külső hasonlóságon alapuló elnevezést jelzi, továbbá a növény kis-ázsiai eredetét.  Több példánnyal találkozhatunk Pécsen a Havihegyen, a templom körül is illatozik néhány, de a város további zöld területein is.

A fa eredeti termőterülete a Földközi-tenger keleti oldalától Mongóliáig terjed, pusztákon, félsivatagos területeken fordul elő leggyakrabban. Alkalmazkodókész, a szélsőséges időjárási változásokat könnyedén elviseli, beleértve a változó csapadékellátást, ugyanakkor a fényigénye magas. Mindez talán magyarázza azt is, miért ültették Baranyában is előszeretettel, főleg az 1900-as évek második felében.

Egy 1930-as években megjelent kertészeti lap tanúsága szerint a keskenylevelű ezüstfa a közép-európai kertekben a 18. században terjedt el, de az 1960-as évektől az 1980-as évek végéig számos korabeli újságcikk tanúskodik a Dunántúli Naplóban is arról, hogy ekkortájt a fásítási programok során gyakori fajként telepítették Baranyában az illatos növényt.

1969-ben baranyai falvakban osztott szét számos facsemetét, köztük ezüstfákat a Mecseki Erdőgazdaság.

1966 márciusában arról tanúskodik a Dunántúli Napló, hogy „Pécsett a Szülészeti Klinika fölött akácból és fenyőből zöldsávot húznak. A méhészeti szakcsoport 10 ezer hárs-, nyár-, ezüstfa és különleges mézelő evodia elültetését vállalta – a méhek gyűjtőterületének növelése céljából”.

Az ezüstfa ugyanis a méhészeti folyóiratok alapján is kedvelt alapanyagul szolgált mézkészítők számára. Ma már kevésbé gyakori vendég a boltok polcain, egyes termelőknél kapható azonban továbbra is a sárga virágokból készült, ritkaságnak számító, jótékony egészségügyi hatásokkal bíró ezüstfűz méz. 

A Dunántúli Naplóban 1998. decemberében megjelent egy cikk, mely szerint a fa leveleiből szárítás után készíthető gyógytea – nem forrázással, hanem langyos áztatással – a magas vérnyomás ellen alkalmazható, legalábbis az akkor ismert nép megfigyelések alapján.

Az ezüstfa terméseit a madarak is előszeretettel csipegetik ősszel, ám az ember számára is fogyasztható.

Baranya az édes illatú keskenylevelű ezüstfa exportjában az élen járt

További érdekesség, hogy az 1960-90-es években Baranya jelentős exportőrnek számított keskenylevelű ezüstfából, több nyugati országba is innen szállították át az eredendően még keletebbről származó növényt.

1969 novemberében a Dunántúli Napló arról számolt be, hogy „harmincezer kocsányos tölgy, tízezer mogyorófa, háromezer ezüstfa és tízezer mézgás éger facsemetét exportál a Mecseki Erdőgazdaság Nyugat-Németországba”.

1983 novemberében pedig arról olvashatunk, hogy egy kamionnyi gyertyánfacsemetét küldtek bólyból Belgiumba, emellett folyamatosan zajlott a bükk, ezüstfa, vadrózsa és juhar facsemeték exportja is.

A keskenylevelű ezüstfa édes illatú virágai általában május-júniusban virágoznak, ám az idén, ahogyan számos egyéb növény, korán bontott virágot, már április végén nyiladozni kezdtek az apró sárga szirmok. A fát hazánkban jelenleg már inváziós fajnak tartják, s inkább a visszaszorításukra fordítanak figyelmet. Így ültetését már nem javasolják a botanikusok, kellemes illatuk, ezüstös leveleik és apró, srága virágaik okán azonban kétségtelenül üde kiegészítését jelentik a városi flórának.